Nyakunkon a 3. Bánki nyárnyitó sport és családi hétvége

Harmadik alkalommal szervezi az X2S TEAM a bánki tónál azt a terepfesztivált, amely hiánypótló a magyar terepsport naptárban. Vasárnap rendezik meg a tereptriatlont, valamint egy MTB maratont is, mindkettőt két távon – tájékoztatott minket Tóth Viktor, az X2S TEAM-ből.

hun_cross_logo_800

“Az idei újdonság a szombati nap, amikor a Running Warriors terep- és akadályfutó verseny mellett számos gyerek és családi program színesíti a rendezvényt – sárkányhajózás, vadvízi kajakozás, nyílt vízi póló, kalandpark, ugrálóvár, vidámpark, lovaglás és természetesen a strand is várja a vendégeket.” – közölte velünk Viktor.

BANKI.PLAKAT_csalad_1200

Megtudtuk továbbá, hogy az akadályfutó versenyen a tizennégy év alattiak egy könnyebb, de a felnőttel azonos nyomvonalon haladó pályán próbálhatják ki magukat, és azt, hogy mekkora kaland is egy ilyen pályán végigmenni. Számukra a futás ingyenes!

Szombat este DENIZ koncert és DJ Sylvester utcabálja várja a látogatókat:

A bánki terepfesztivál keretében megvalósuló tereptriatlon és MTB maraton versenykiírásaezen a linken elérhető.

A rendezvény egyben a X2S TEAM megalakulásának és a magyar tereptriatlon reneszánszának a tizedik évfordulója is, így a sportág történelmének számos neves személyisége mellett workshopok, beszélgetések és filmvetítések is várják a látogatókat.

A szervezők weboldala: www.terepsport.hu és www.tereptriatlon.hu

bank-rw-program

Forrás: Tóth Viktor, X2S TEAM

Comments

comments

Szólj hozzá

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.