Magyar expedíció indul a világ legmélyebb barlangjába

A világ egyik csúcsa után a világ legmélyebb bugyrába is eljutnának a magyarok. Négy bátor magyar barlangász vállalkozott arra, hogy 2016 nyarán meghódítja a 2197 méter mély Krubera-Voronya-barlangot, a Kaukázus nyugati peremvidékén, ami 2001 óta mélységi rekorder.

József-hegyi-kristálybarlang

József-hegyi-kristálybarlang

A barlangrendszer kutatása jelenleg is zajlik, 5 hetes nyári nemzetközi expedíciók keretében – olvastuk az ng.hu-n. Ez a világ egyik leghíresebb barlangja, az “Everest inverze”, amelybe lejutni ugyanolyan nehéz, mint felmászni a legendás hegyre.

Eiskogelhöhle- jégbarlang

Eiskogelhöhle- jégbarlang – itt is jártak már magyarok

Ambrus Gergely barátomnak köszönhetően többször jártam Szlovénia legnagyobb barlangrendszerében, a Migovec-rendszerben, melynek jelenleg 35 kilométere ismert. Az észak-olaszországi Canin-hegységben a Michele Gortani-barlangrendszerben is komoly eredményeket értek el magyarok, 20 év alatt több mint 20 kilométer járatot tártak fel. Csapatunk három tagja: Ambrus Gergely, Tóth Attila és jómagam 10 év szünet után majdnem 1 kilométer, addig ismeretlen szakaszt tártunk fel 2016 februárjában, egy hétvége alatt.” – mondta Adamkó Péter, az expedíció egyik tagja az ng.hu-nak.

“A Krubera-Voronya-barlang egy régi cél, egy álom, mely úgy látszik, hogy megvalósul számunkra. Nem félek. Tényleg lemegyünk oda.”

Az expedíciót az www.ng.hu blogon követhetitek nyomon.

Comments

comments

Szólj hozzá

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.