Triatlonnal készül meccseire az egyik legkitartóbb UFC-s harcos

Az UFC-ben (Ultimate Fighting Championship) csak a világ legkeményebb harcművészei versenyeznek. Nick Diaz (26 győzelem, 9 vereség) is köztük van. A kőkemény harcos extrém sportoló is egyben: triatlonnal, maratoni távok futásával szokott felkészülni a legnagyobb csatákra.

nickdiaz-extremlife

Nick Diazról, illetve testvéréről, Nate Diazról sokan úgy vélik, hogy ők rendelkeznek a legjobb kondival az UFC-s harcosok közül. Ezt az irigylésre méltó jellemzést annak köszönhetik, hogy triatlonokkal, vagyis futással, bringázással és úszással tartják karban magukat, és közben még maratoni távokat is futnak.

A testvérpár és egyik csapattársuk, Kron Gracie nemrég az Xterra Tahoe City triatlon versenyen vettek részt, és jó eredményeket értek el. Kron a negyedik, Nate a nyolcadik, Nick pedig a kilencedik lett.

A versenyen 750 métert kellett úszni, 50 métert kellett futni a parton, majd jött a 22 mérföldes (körülbelül 35 km) bringázás, amit a végén egy 5 mérföldes futással (8 kilométer) koronáztak meg – ezt a kört kétszer kellett megcsinálniuk, megállás nélkül.

Hogy mi a tanulság? Ha kitartásra, jobb kondira vágysz, próbáld ki az extrém sportokat! :)

Comments

comments

Szólj hozzá

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.