Pentele Jet-ski Kupa: Superman és a szaltók

Több ezer néző látogatott ki a 2014. május 18-án, Dunaújvárosban rendezett jet-ski Pentele Kupára, amely egy motorcsónakverseny egyik szabadedzésének betétfutama volt. A meglepetés elmaradt, de a látvány nem: a kétszeres világbajnok Kasza György rajt-cél győzelme borítékolható volt, majd jött superman.

IR5W3846

Az első futamon a legerősebb géppel induló Kasza György mögött a szintén világbajnok világbajnok Járányi Gergely végzett, és és a tavaly még novice versenyzőként induló Gacsal Balázs. Kaszának a második futamon sem volt ellenfele, de a Gacsal megelőzte Járányit, és végül ez lett az összesített eredmény is a Runabout-kategóriában.

A Ski-kategóriában 11 versenyző indult, és szintén a nemzetközi tapasztalat döntött. Abszolút győztes lett a 18 éves Szabó Barnabás, a második a szlovák Josef Bohuslav, így csak a dobogó harmadik helyéért volt érdemi – de óriási – harc. Végül Szép Attiláé lett a bronz.

Ezután Forgó Zoltán negyedórás, és előre-, hátraszaltókkal, és Superman-imitációval felturbózott flyboard-bemutatója következett, az eseményt pedig a Formula 2-es motorcsónak verseny zárta.

A magyar jet-ski bajnokság első versenyét, a SEA-DOO Kupát május 24. és 25. között rendezik Dunaharasztiban, az UNIVERSUM vízisport centrumban.

Comments

comments

Egy hozzászólás

Szólj hozzá

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.