Megdőlt a bázisugrás magassági rekordja

Valery Rozov, az extrém sportok egyik Istene már megint összehozott egy világrekordot. 7700 méterről hajtott végre bázisugrást.

Az orosz legenda – aki többek között a Himaláját, illetve az Antarktisz egyik legzordabb hegyét is meghódította – már megint nem bírt magával. A lassan 52 éves (!) félisten október 5-én egy 21 napos expedíció után a világ hatodik legmagasabb pontján (Mount Cho Oyu) kiállt a 7700 csúcs szélére, majd a mélybe vetette magát.

Ezzel saját, 2013-mas rekordját döntötte meg, 500 méterrel. Elmondása szerint már azóta erről álmodozott, és tessék, meg is csinálta. Nem véletlenül az ő nevéhez fűződött a korábbi rekord, a bázisugrás a világ egyik legveszélyesebb sportága.

A Cho Oyu megmászása már önmagában is nagy teljesítmény, de onnan bázisugrani már-már őrültségnek számít. Rozov nem egyedül mászott, hanem egy csapattal együtt, de értelemszerűen csak ő mert bázisugrani.

Az expedíció nem volt zökkenőmentes: a rossz időjárás és a friss hó keresztbe tett a teamnek, egy hetes kényszerpihenőt voltak kénytelenek beiktatni a programtervezetbe.

Közben figyelték az eget és az időjárást, és amikor meglátták, hogy kezd kitisztulni minden, nem haboztak, nekivágtak a hegycsúcs megmászásának.

Már felérni is nehéz volt...

Már felérni is nehéz volt… Fotó: © Nika Lebanidze/Red Bull Content Pool

Valery 90 hosszú (vagy rövid? – nem tudjuk, még nem ugrottunk le egy majdnem 8000 méter magas hegy csúcsáról) másodpercet töltött el szabadeséssel a levegőben. Ezek után kinyitotta az ejtőernyőjét, és további két percen át repült.

Egy gleccseren landolt, 6000 méterrel a tengerszint felett. Le a kalappal!

Nem volt rossz a kilátás!

Nem volt rossz a kilátás! © Nika Lebanidze/Red Bull Content Pool

Hogy mi ebből a tanulság? Nos, az egyik, hogy a kor nem lehet akadály az álmaitok megvalósításában!

Forrás: © Nika Lebanidze/Red Bull Content Pool

Comments

comments

Szólj hozzá

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.