Kajakozás a sivatag dűnéin? Már ezt is kipipálták!

Egy kis segítséggel egész gyorsan lehet kajakozni a sivatagban. Eric Walter profi kajakos ezt siklóernyősökkel oldotta meg, élből hárommal.

Fotó: Fabian Equey

Fotó: Fabian Equey

A mindössze 22 éves német extrém sportoló megunta a világ legnagyobb vízeséseit, fogta a kajakját és az evezőlapátját, és a Red Bull stábjával együtt Namíbia sivataga felé vette az utat. Ennél extrémebb helyszínt keresve sem lehetne találni kajakozásra, de Walter úgy szánkózott le a dűnéken, mint Rey a Star Wars: Ébredő Erőben.

 

Nem csak ő, de a profi siklóernyős (Tim Alongi, Jean-Baptiste Chandelier és Cyrille Marck) is élvezte a kiruccanást, amit viccesen homokos kajakozásnak is hívhatnánk. Hogy milyen élményekkel gazdagít ez a nemrég született extrém sport, azt maga Walter fogalmazta meg:

“Kíváncsi voltam, hogy milyen gyorsan tudok majd kajakozni a dűnéken. Mint kiderült, marha gyorsan tudtam menni, szerintem megvolt a 60 km/óra is.”

Kicsit nehéz lett volna a száz méteres buckákra felhúzni maga után vonszolni a kajakot, de szerencsére a fiúk kisegítették.

“Nagyon jó, hogy velem voltak a srácok, a széllel segítettek feljutni a dűnék tetejére, ahonnan már a magam ura voltam.”

Fotó: Fabian Equey

Fotó: Fabian Equey

Az interjúban Walter még ennél is tovább ment, kijelentette, hogy sokkal jobb móka volt a homokon kajakozni, mint a vízen.

“Az a helyzet, hogy sokkal élvezetesebb volt a sivatag, mint a vízesések. Sokkal tovább tudtam csúszni, de veszélyes is volt egyben, mert nagyon könnyen ki lehet csúszni ekkora sebességnél. Nem tudtam manőverezni sem. Nem hiszem, hogy nagy jövője lenne a sportnak, mert csak egyenesen tudtam menni, de iszonyatosan jól szórakoztam közben” – mondta.

Íme az egész kaland videón:

Comments

comments

Szólj hozzá

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.