Gary Hunt lett a sziklaugrás koronázott királya

Baszkföldön biztosította be a Red Bull Cliff Diving World Series 2014-es bajnoki címét Gary Hunt. A brit műugró az utolsó előtti körben az Artem Silchenko mögött megszerzett második helyével pontszámban már beérhetetlen előnyre tett szert a versenysorozat idei kiírásában – írja a redbull.com. 

A La Salve híd csúcsán az orosz Artem Szilcsenko volt a legjobb, aki még a sziklaugrás jelenlegi királyát, Gary Huntot is meg tudta előzni.

A gyorsan fejlődő Kris Kolanus lett Bilbaóban a harmadik, rá a jövőben érdemes lesz odafigyelni. Mostani helyezése karrierje eddigi legjobb eredményének számít.

“Annyira boldog vagyok, hogy sikerült ismét elhódítani a bajnoki címet. Ez egy nehéz év volt, de öröm lesz azzal a tudattal ugrani Mexikóban, hogy a cím már be van biztosítva” – mondta el Hunt.

“Amikor rajtam volt a sor az ugrásnál, az járt a fejemben, hogy ezt most jól kell csinálnom. Úgy lett volna tökéletes, ha az első helyen végeztem volna, de ez most Artemnek jött össze. Sebaj, a nagyobb dicsőség és öröm úgyis az enyém” – tette hozzá a levegő és víz után a boldogságban is úszó Hunt.

A győztesek © Dean Treml/Red Bull Content Pool

A győztesek © Dean Treml/Red Bull Content Pool

A második hely sorsa az utolsó körben, Mexikóban fog eldőlni Szilcsenko és  Steve LoBue között, bár LoBue jelentős hátránnyal indul.

A 2013-as bajnok, Slichenko nyerte a bilbaói kört© Romina Amato/Red Bull Content Pool

A 2013-as bajnok, Slichenko nyerte a bilbaói kört © Romina Amato/Red Bull Content Pool

A bilbaói végeredmény és a pontszámok

1. Artem Szilcsenko 522.40
2. Gary Hunt 501.80
3. Kris Kolanus 460.00
4. David Colturi 454.80
5. Blake Aldridge 449.30
6. Orlando Duque 442.10
7. Michal Navratil 433.25
8. Steven LoBue 383.35
9. Jonathan Paredes 318.50
10.  Miguel Garcia Celis 275.55
11. Andy Jones 266.75
12. Anatoliy Shabotenko 264.20
13. Cyrille Oumedjkane 250.80
14. Alessandro De Rose 245.95

Comments

comments

Szólj hozzá

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.