Extrém módon ünnepelt a 90 éves Bush

90 évesen még két lábon járni is nagy szó. Kiugrani egy helikopterből pláne. A 41. amerikai elnök, idősebb George H. W. Bush kivívta az extrem.hu minden elismerését azzal, hogy ilyen bátran ünnepelte meg 90. születésnapját. Fiatalos életmódját jól jelzi, hogy a twittert is előszeretettel használja…

la-na-president-george-hw-bush-skydives-20140612

“Csodálatos idő van itt Maine-ben – igazság szerint, elég jó egy ejtőernyős ugráshoz” – szólt a tweet.

A volt elnök lépése ugrása mindenkit meglepett, hiszen Parkinson-kórban szenved, és a múlt évben már csak tolószékkel tudott közlekedni. A mögötte látható férfi, Mike Elliott is visszavonult már eredeti szakmájától, ő az amerikai hadsereg egyik hivatalos ejtőernyőse volt. A televízió szerencsére rögzített mindent, a felvétel itt tekinthető meg:

Ez volt Bush 8. regisztrált ugrása, ám nem volt mind önszántából… A második világháborúban a volt elnök torpedós bombázó pilóta volt – szakaszát egy küldetés során megtámadták, rálőttek, gépének motorja pedig lángolni kezdett. Arra még volt ideje, hogy leoldja a bombáit, és az anyahajó felé vegye az irányt. Rádión odaszólt a legénységének, hogy azonnal katapultáljanak, de ez csak egyikőjüknek sikerült, és sajnos neki nem nyílt ki az ernyője. A mindössze húsz éves Bush-t tettéért később kitüntették.

Fotó: pbs.org

Fotó: pbs.org

Forrás: LA Times

Comments

comments

Szólj hozzá

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.