Légrádi Márk egy hónapot töltött a tengeren egyedül, még a Földkerülő útja előtt, gyakorlás gyanánt. Kérésünkre leírta nektek, hogy milyen izgalmas kalandokban volt része. Olvassátok el Márk történetét, aki az út során még egy sirály életét is megmentette.
Hirtelen jött gyakorlás
“Alapvetően ezt a hajót mások vitték volna Athénból Horvátországba, csak a kapitány túlértékelte a teljesítőképességét. Négy nap után ellehetetlenülésre hivatkozva kiszállt a hajóból és otthagyta a legénységgel együtt egy szemétdomb mellett, függetlenül attól, hogy a vállalása Pirovácig szólt. Hirtelen kellett döntenem, és félretennem mindent, miután megkért a tulajdonos, hogy húzzam ki Őket a csávából és vigyem el a hajót Horvátországba.” – kezdte Márk.
Persze ekkorra a tulajdonost már az előző „kapitány” tökéletesen meggyőzte arról, hogy ezen a hajón semmi sem működik, ezért nem lehet vele továbbmenni. Megérkezve első feladatom az volt, hogy az alapvető dolgokat – amiket egy sokáig állt hajón kötelező elvégezni –, megtegyem. Ezek közé tartozott, hogy a madárfészket kivegyem a bumm végéből, ahol a vitorla kötelei futnak, továbbá a kötelek kimosása édesvízben, hiszen a sok hónapos állásban, mind a sótól, mind a ráfújt portól összeállt, a kötélfogókat is fogkefével lehetett csak kimosni a benne lévő portól.
Az sem ártott, hogy a biztonságot jelentő oldalkorláton lévő stift másik felére tettem karikagyűrűt, hogy a stift ne essen ki. Az akkumulátor csatlakozósarui sem voltak meghúzva, így a töltés nem volt 100%-os. Az később derült ki, hogy a reffelés (művelet, vitorlafelület csökkentése, vagy növelése) hiányában elszakadt Génoa helyére felhúzott tartalék vitorlához nem lett hozzáigazítva a fokroller (orrvitorla behúzó rendszer) madzagja, így viharban nem tudtam teljesen behúzni.
Mindezeket elvégezve biztonsággal tudtam elindulni. Nem a hajóval volt a baj tehát, a „kapitány” volt felkészületlen, és talán felelőtlen is, hogy anélkül indult neki az útnak, hogy ellenőrizte volna mindazt, amit minimálisan ellenőrizni kellett volna indulás előtt.
Csata a széllel
Egy nap alatt elértem az első megállót, Patrasz kikötőjét, másnap tovább indulva belekeveredtem egy jó kis szélcsendbe, ami miatt másnap estére értem Ithakába, Odüsszeusz otthonába. Itt töltöttem két éjszakát, innen a cél Othonoi lett volna, de szélcsend közbeszólt így lett Lakka, ahol egy gyors lefolyású fertőzés miatt 3 éjszakát maradtam. Itt léptem ki az országból, ami nem volt túl egyszerű, és még jó, hogy már van tapasztalatom.
A Crew listát simán nem adták volna oda, amivel igazolom, hogy nem vagyok embercsempész. A következő cél Dubrovnyik lett volna, ha az erős szembeszél nem szól közbe, teljesen kimerülve ki akartam kötni Othonoi szigetén, de ahelyett, hogy szélvédett lett volna (papírforma szerint) a kikötő, erősebben fújt a szél, mint a nyílt vízen, így visszamentem Korfura.
Ezzel a döntésemmel közel 20 óra utat dobtam ki az ablakon, amit visszafele közel 4 óra alatt abszolváltam, de persze a kikötő előtt két kilométerrel már teljes szélcsend alakult ki, így a maradék távot közel három óra alatt tudtam megtenni.
Korfun két éjszaka után ismét elindultam Dubrovnyikba, de persze a szélcsend miatt Albánia és Olaszország között, ahol a legkisebb a távolság álltam két napot szélre várva. Itt kezdődik az Adria.
“Én régről egy szép tiszta Adriára emlékszem, nem tudom, mikor vált ekkora szemétteleppé. Száz méterenként volt valami hulladék a vízben.”
Emlékszem, mikor mentem vissza Dubrovnyikból, Mljet mellett haladva utolértem egy szemétszállító hajót, ami öntötte be a szemetet a tengerbe.
A szél megérkeztével lassan eljutottam Horvátországig, magam mögött hagyva Albániát és Montenegrót. Ekkorra már teljesen lemerült az összes akkumulátor és a ködharangot használtam figyelemfelhívásként a többi hajó számára. Horvátországban Molunat kikötőben kényszermegállást kellett megejtenem, mivel már navigációm sem volt, így nem tudtam eljutni Dubrovnyikig, hogy bejelentkezzek az országba, de nem is lett volna biztonságos.
Légrádi Márk útját nem is az időjárás, hanem az emberek nehezítették meg igazán
Hideg fogadtatás
Ezt persze kihasználta a helyi kardhatalom és jól megbírságolt, persze jogtalanul. Azt már nem voltak hajlandóak beleírni a jegyzőkönyvbe, hogy kényszermegállás volt. Hivatkoztak arra, hogy túl későn szóltam, miért nem vettem észre éjszaka a parton álló rendőrhajót és miért nem akkor szóltam nekik, amikor megérkeztem. Miért nem rádióztam nekik? erre egyszerű volt a válasz: Minden akkumulátor üres.
Miért nem hívtam őket telefonon? Minden akkumulátor üres. Reggel miért nem egyből odamentem a hajóhoz? Én ott voltam, ahogy partra léptem és észrevettem a hajót, csak Ők nem voltak sehol. Amikor észrevettem, hogy a helyi kultúrközpontból (kocsma) odamennek a hajóhoz, én is egyből mentem. Majd ezt követően szétszedték a hajót, drogot keresve, mindeközben kábelen adtak 220V-ot, hogy tudjam tölteni az Aksikat. Miután nem találtak semmit és pénzt nem tudtak váltani közölték, hogy szedjem fel a horgonyt, kivontáznak a partra.
A parton kérdeztem tőlük, honnan lehet áramot vételezni, ezt pitty-patty elintézték a kultúrközpontban, legalább töltődik a hajó. Miután lerendeztük egymást, elhajóztak. Én persze rádugva a kocsmára, gondoltam mégsem kérhetem ingyen az áramot ezért a Juliskának adtam 10 kunát (ami bőven többszöröse a fogyasztott áram értékének).
Délután másik főnök érkezett, aki nekiállt velem üvöltözni, hogy ki engedte meg, hogy használjam az áramot? Beszéld meg a rendőrökkel!!! Mondom, de ettől függetlenül kaphatok? Miért adjak neked?! – ez volt a válasza. Mert megkértelek, és fizettem érte. Az semmi! – válaszolta. Fogtam, összetekertem a kábelt, és otthagytam.
Éjjel hallottam, hogy a mögöttem álló halászcsónak elment. Reggel, mikor jött vissza kb. 50 méterről üvöltözött, hogy menjek el a fenébe onnan a hajóval (vendég mólóról van szó). Nyugodt fajta vagyok, de ez a horvátországi belépés kihozta belőlem a nyugtalanságot és elüvöltöztem neki, a hajó ugyan ott áll, mint amikor ö elindult, ja és a rendőrök tették ide, szóval ittmarad.
2008-ban hagytam abba az Adriai hajózást, mert elegem lett a horvátok hazugságaiból, átveréseikből és visszaélésükből, valaki azt mondta, hogy ez már nincs. A tények azt mutatják, hogy rosszabbak lettek.
Két éjszaka után továbbmentem Cavtatba, amit 29 óra alatt sikerült elérni, igaz, csak 25 km volt. Beregisztráltam magam és a hajót. A regisztrációs hajóknak van egy külön rész, 200 kuna 15 percért, utána elzavarják a hajót és át kell állni öt méterrel odébb, csilliárdokért, plusz külön kell fizetni a vízért és az áramért.
Az ideiglenes megállónál amikor közölte velem a helyi H.. hogy álljak át, mondtam neki, hogy nem tudok, mert a mellettem álló hajó keresztbe dobta rám a horgonyát, látom. Nincs keresztben, menjek. Hát vért izzadtam, mire a 60 lábas hajó horgonyát felhúztam.
Állati kisérők
Másnap továbbindultam Dubrovnyikba. Út közben megmentettem egy sirály életét, szegénykém egy a horgászok által használt hármas horgokkal rendelkező műcsali áldozata lett és a csőrébe, illetve a combjába volt beakadva a horog, ami megölte volna húsz percen belül.
Később két gyönyörű hal kezdett el körülöttem játszani, és követtek vagy öt órán át. Dubrovnyikban két nap kényszerpihenő volt, mert igaz a hullámzás megérkezett, de a hozzá tartozó szél nem. Egyik reggeli ébredésem alkalmával egy bagoly nézett velem szembe a tenger közepén, egy csoda volt.
“Nincs annál jobb, amikor horgonyon szélcsendben annyira hullámzik, hogy kapaszkodni kell az ágyba, hogy le ne essek.”
Látva, hogy hol horgonyzom, mellém állt több hajó is, hiszen innen kis csónakkal könnyedén elérhető volt a part.
Meleg fogadtatás
Az egyik hajó német utasaival megismerkedtem, és jóba lettünk egymással. Felajánlották, hogy kihúznak az öbölből. Ehelyett Slanoig tartó utam felét vontán tettem meg. Elbúcsúztunk egymástól és irány Slano, ami már csak 16 km volt.
“11 kilométert gyorsan lefaragtam, de leállt a szél oly mértékben, hogy az utolsó 3.6 km-t 7 óra alatt tettem meg éjszaka, rettegve attól, hogy az áramlatok nehogy rátoljanak a sziklákra. Megérkeztem, véget ért az utazás.”
Légárdi Márk közel ezer kilométert és egy hónapot hagyott maga mögött hajójával.
“Nagyon sok konklúziót vontam le az út során, és örülök, hogy ezekre nem a Földkerülő út alatt kell rájönnöm. Most már itthon, és újra építhetem tovább a hajót, amivel idén mindenféleképp el akarok indulni.
Szólj hozzá