Christian Spodsberg nyerte a Junior RenaissanceRe kupát

A dán Christian Spodsberg bizonyult a legjobbnak a “RenaissanceRe Junior Gold Cup 2014” versenyen, ahol a versenyzők dolgát a trükkös és körmönfont Hamilton kikötő nehezítette meg. A fiatal tengerészek a nehéz fényviszonyok ellenére sikeresen teljesítették a kijelölt útvonalat, de csak egyikőjük nyerhetett.

Alt_269203

“A kikötő sokkal trükkösebb volt, mint azt elsőre gondoltam, de én voltam a leggyorsabb, ami jó érzéssel töltött el. Összességében élvezetes volt a verseny”mondta Spodsberg a sail-world.com-nak.

A legjobb női versenyző a lengyel Julia Szmit lett, ő a kilencedik helyen végzett összetettben. “Rossz startot kaptam ki, de amikor csak kis szellők fújtak, igazán otthon érezhettem magam, mert én kis tavakon szoktam hajózni, ehhez vagyok hozzászokva. A kikötőben pontosan olyan hajózni, mint a lengyel tavakon.”

Az ilyen versenyek előnye, hogy rendszerint szégyenlős, fiatal tinédzserek vesznek részt rajtuk, de hamar mély és hosszan tartó barátságokat szőnek, és soha nem felejtik el a közös élményeiket. A fő verseny tiszt, Charles Tatem szerint is ez a rendezvény egyik fő célja:

“A gyerekek nemzetközileg elismertek lesznek a versenynek köszönhetően, ami motiválja őket, célt ad nekik.”

Forrás: Laurie Fullerton / sail-world.com

Comments

comments

Szólj hozzá

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.