Akik ismerik a hosszú élet titkát, avagy hogyan legyünk öregen is extrémek!

Miközben az extrém sportokban ma már 14-15 éves kölykök nyernek komoly presztízsű versenyeket, és olyan trükkökre képesek, amikről húsz éve csak feltételes módban beszéltek az akkori profik, vannak, akik életükkel bizonyítják, hogy a kor nem számít. Az csak egy szám, semmi több.

George Jedenoff akár a nyugdíjasklub könyvestjén is majszolhatná a kókuszgolyót, de nem. 43 évesen tanult meg síelni, ma 96 és fél éves,és minden nap kint lóg a helyi sípályán Utahban. A titka az, hogy minden nap edz egy órát a lejtőkön. Ennyire egyszerű az egész. Mi ebben a korban már annak is örülnénk, ha le tudnánk csoszogni a kisboltba párizsiért.

A japán Juicsiro Miurát a világ egyik legérdekesebb emberének tartják, miután 1970-ben elsőként síelt le a 8850 méter magas Mount Everestről. Aztán 2003-ban, hetvenévesen újra felmászott a világ legmagasabb hegycsúcsára, majd öt év múlva megint. Tavaly, nyolcvan évesen úgy döntött, újra belevág. Sikerült is, de az ereszkedésnél majdnem ott maradt, így megfogadta a családjának, hogy visszavesz a tempóból.

juicsiro_miura_belso

Juicsiro Miura

Az extrem.hu olvasói már találkozhattak Gwyn Haslockkal, a hetvenéves szörfössel, akit a hatvanas évek óta nem lehet elszakítani deszkájától. Az utóbbi években rendeztek egy szenior szörfversenyt Nagy-Britanniában, ahol az egész mezőnyt megverte. “Hogy ki hány éves, az csak egy szám, semmi több” – vallja.

legoregebb_szorfos_belso

Gwyn Haslock

A legidősebb profi snowboardos a 61 éves Donna Vano, aki a mai napi rendszeresen indul az amerikai bajnokságon, és bekerült a Guinness Rekordok Könyvébe is. Már több mint húsz éve tagja hazája snowboard szövetségének, és később olyan sztárokat nevelt ki, mint Elena Height, Jamie Anderson és Shaun White. És 41 éves koráig is nem állt deszkára, csak sílécre!

donna_vano_belso

Donna Vano

És a végére hagytuk Neal Ungert, a hatvan éves kaliforniai gördeszkást. Kezdőnek tartja magát, hiszen még csak pár éve ismerkedett meg ezzel az extrém sporttal, saját bevallása szerint csak húsz százalékát ismeri a kezdő trükköknek. Nem is ez a lényeg, sokkal inkább az üzenet, hogy hatvanon túl is fordulhatunk új dolgok felé, és az ősz haj ellenére valamilyen formában igenis megőrizhetjük a fiatalságunkat.

Comments

comments

Szólj hozzá

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.