A világ leggyorsabb motorsport sorozatának „keresztapja”, Besenyei Péter 10 szezon után végleg elbúcsúzik a Red Bull Air Race-től. A világbajnoki címmel és 22 dobogós helyezéssel büszkélkedő legenda néhány nappal ezelőtt hozta meg a döntését, miszerint a 2015-ös Las Vegas-i évadzáró futam után visszavonul. Az idei világbajnokságot egyébként Paul Bonhomme nyerte.
Hatvanhat futammal a háta mögött, a Red Bull Air Race a sorozat egyik legsikeresebb pilótája a 2015-ös Las Vegas-i szezonzáró futam után bejelentette, hogy idén állt utoljára rajthoz:
“A kezdetektől a csapat tagja vagyok, ott voltam a Red Bull Air Race életre hívásakor is. A döntést, hogy ez az utolsó szezonom, néhány nappal ezelőtt hoztam meg” – mondta a magyar pilóta. “Szeretnék több időt tölteni a családommal, illetve több air show fellépést vállalni. Mindig nehéz a búcsú, de úgy gondolom, hogy amikor egy ajtó bezárul, egy másik kinyílik” – indokolta döntését a sorozat keresztapjaként ismert világbajnok.
Besenyei a kezdetek óta aktív versenyzője a Red Bull Air Race mezőnyének, nevéhez a 2003-as világbajnoki cím, továbbá dobogós hely köthető.
“Ez egy csodálatos sorozat és nagyon boldog vagyok, hogy ilyen sikeressé vált az évek során. A szívem mindig itt lesz a helyszíneken, de versenyzőként nem állok rajthoz többé” – mondta Besenyei. Az idei év utolsó versenye után a 13 pilóta együttesen vonult a magyar világbajnok hangárjához, hogy megköszönjék az inspirációt, és sok sikert kívánjanak neki.
A Las Vegas-i évadzárón mintegy húszezer néző követte, ahogy Paul Bonhomme immáron harmadik alkalommal szerezte meg a Red Bull Air Race világbajnoki címét. Igaz, az idény végső futamát szenzációs repüléssel az ausztrál Matt Hall nyerte, ám a 100 százalékos teljesítmény mégsem bizonyult elégnek a szezon legsikeresebb pilótája ellen. Harmadik helyen Hannes Arch végzett. Az idei Red Bull Air Race világbajnokság az eddigi legizgalmasabb volt: 14 pilóta közül összesen nyolcan állhattak fel a dobogóra.
A 2015-ös világbajnokság végeredménye:
1. Bonhomme (GBR) 76 pont, 2. Hall (AUS) 71, 3. Arch (AUT) 34, 4. Sonka (CZE) 29, 5. Dolderer (GER) 26, 6. Muroya (JPN) 23, 7. Lamb (GBR) 20, 8. McLeod (CAN) 19, 9. Ivanoff (FRA) 15, 10. Goulian (USA) 13, 11. Chambliss (USA) 9, 12. Besenyei (HUN ) 8, 13. Velarde (ESP), 14. Le Vot (FRA)
Szólj hozzá