Zajlik a Balatonon a Soling EB

Remek, élénk szélben vitorláznak a világ legjobb solingosai a Magyar-tengeren. Wossaláék nyerték a keddi futamot, de Szergij Picsugin vezet.

Szombaton a megnyitóval kezdődött a balatonfüredi Soling Európa-bajnokság – II. Mercedes-Benz Nagydíj. A, viadalt hivatalosan az Európa-bajnokság fővédnöke, Őfensége Herceg Eszterházy Antal de Galántha nyitotta meg.

Az Európa-bajnoki cím sorsa kilenc futam alapján dől el. Az első megmérettetés hétfőn volt, győztest pénteken 15 óráig hirdetnek.



Második versenynap, harmadik futam után



Wossala György, Németh Péter Vezér Károly egység nyerte a balatonfüredi harmadik futamát. A magyar egység az összesített eredmények alapján egyelőre az élen álló ukrán Szergij Picsugin,valamint az osztrák Carl Auteried hajóját megelőzve futott be az első helyen.



A futam ideje alatt élénk délnyugati szél fújt, amely ideális körülményeket biztosított a versenyzőknek.Három futam után továbbra is Picsugin vezet, a német Roman Koch

és Auteried előtt, Wossaláék

feljöttek a negyedik helyre.





Csak a szervezés zökkenőmentes legyen



Wossala, a háromszoros Masters világbajnok kapitány – aki a Magyar Vitorlás Szövetség társelnökeként és az Európai Szövetség első embereként az Európa-bajnokság rendezője is, ugyanis úgy véli, hogy az az első, hogy a versenyszervezésben ne legyen fennakadás. Éppen ezért nem lenne csalódott, ha ezúttal nem sikerülne dobogóra állnia, mert a hangsúly az EB kitűnő lebonyolításán van.



„Általában nem hazai pályán szoktam a legjobban teljesíteni, mert ilyenkor a szervezés kicsit megosztja a figyelmemet” – mondta az elnök.

“A tavalyi Európa-bajnokságon a német Roman Koch legyőzött, és az idén úgy gondolom, hogy Picsugin még nála is jobb lesz. Szerintem az idén az ukrán a legnagyobb esélyes. Izgalmas viadalt várok versenyzőként és szervezőként egyaránt, ha bejönnek az előrejelzések, jó szelünk lesz a futamokra” – tette hozzá.











Verseny állása a harmadik futam után:



1.UKR – 1 Sergiy Pichugin-Sergiy Timokhov-Ivan Chehlatiy

2.GER – 300 Roman Koch-Maxl Koch-Gregor Bornemann

3.AUT – 117 Carl Auteried-Martin Kendler-Udo Moser

4.HUN – 77 Wossala György-Németh Péter-Vezér Károly

5.SLO – 1 Antoncic Bostjan-Strakh Gennadi-Perovic Zeljko

6.GER – 49 Holger Weichert-Laurent Scheel-Björn Oestereich

7.NED – 25 Johan Offermans-Bas Dusee-Peter Mosch

8.DEN – 126 Frank Lavrsen-Claus Krüger Laurtdsen-Jeppe Dturtof

9.NOR – 128 Preben Asbjornrod-Richard Fikse-Bernt Christensen

10.NED – 38 Bram Soethoudt-Gilbert Figaroa-Geert Verheij

11.HUN – 17 Madarász Tamás-Kovácsi László-Kelecsényi Péter

12.GER – 318 Markus Marquardt-Heino Schuckmann-Tobias Hanke

13.GER – 267 Jan Carl Kochen-Bernd Deertz-Alexander Holl

14.AUT – 121 Christian Nothhaft-Martin Zeileis-Petrik Wichmann

15.GBR – 169 Derek Priestley-Shaun Priestley-Gary Adams

16.USA – 807 Matias Collins-Johann Kalhs-Deminik Wessinger

17.NOR – 135 Finn-Thorkildsen-…Carstensen-Jan Kirkedam

18.HUN – 53 Szûcs István-Szûcs Péter-Gyulai Gábor

19.HUN – 290 Paál László-Csomai József-Nyíri Zoltán

20.CAN – 227 Tom Mitchell-Robin Earle-Dave Richards

Comments

comments