Yohei Uchino és Terry Adams az idei JoMoPro királyai

A világ egyik legnagyobb flatland versenyét rendezték meg a missouri Joplin városában. A JoMoPro névre keresztelt versenyre a világ minden tájáról érkeztek versenyzők, akik közül végül a japán Yohei Uchino került ki győztesen.

 
Közel hatvan elit versenyző látogatott el a joplini "The Bridge" sportkomplexumba, hogy négy kategóriában – veteran, novice, expert, pro – mérjék össze tudásukat.
A közel három éves sikeres múltnak és a pozitív média-visszajelzéseknek köszönhetően a flatland világ "krémje" szállt harcba a BMX Flatland World Circuit és az AM World Circuit világbajnoki pontjaiért.

Az idei évben egy kicsit más, a megszokottól eltérő flatland versenyt láthatott a közönség, ugyanis a verseny szervezői, a versenyzők és a flatland ágazat ikonjai egy online fórumon alakították át a zsűrizés rendszerét.
A hangsúly ezúttal sokkal inkább a trükkök nehézségén és egyediségén volt a folyamatosság és összetettség helyett, engedélyezve az apróbb hibákat a nehezebb trükkökért cserébe.
Az új rendszer a szervezők szerint a sportág fejlődését szolgálja.

A profi mezőny legjobbja végül a japán Yohei Uchino lett, aki leginkább a sajátos hátsó kerekes kombinációival hódította el a kupát. Mögötte a cseh Dominik Nekolny és a szintén japán Moto Sasaki végzett. A tavalyi év összesített világbajnoka, a francia Matthias Dandois éppenhogy lecsúszott a dobogóról; negyedik lett.

A versenyt az est fénypontjaként emlegetett Best Trick kategória követte. A legjobb trükk bemutatására egy harminc perces jam session állt rendelkezésére a tizenhét nevezett versenyzőnek.
A Best Trick is rendhagyóra sikeredett a párbajszerű rendszernek köszönhetően.
Minden egyes beadott trükk után döntött a zsűri, ha az új trükk jobb volt az előzőnél, akkor a másik rider búcsúzott a versenytől.
A végére a tavalyi és Best Trick győztes Takahiro Ikeda és tavalyi verseny győztese, Terry Adams maradt. Kettejük harcából az utolsó pillanatban egy sosem látott trükkel – backwards peg manual to fakie bunnyhop tailwhip to landing to pivot forwards rocket manual to bunnyhop tailwhip – Adams került ki győztesen.

Eredmények:

Veteran:
1. Steve Bergeron
2. Brian Gavagan
3. Mark Dandridge
4. Drew Henderson
5. Derek Callendar
6. Mike Hartman
7. Jeremy Jones
8. Tim Neff
9. Mike Smick
10. Mike Flood

Novice
:
1. Eric Favot
2. Fox Kinsman
3. Shaun Lapsley
4. Brice Long
5. Lea Dobrowski
6. Cody Ward
7. Chuck Dodge
8. Tom Elich

Expert
:
1. Todd Gully
2. Mark Kuhlmann
3. Prasheel Gopal
4. Chris Anderson
5. Rennace Tomko
6. Austin Luberda
7. Claude Hickman
8. Sean Maher
9. Joel Schallhorn
10. Ron Monis

Pro
:
1. Yohei Uchino
2. Dominik Nekolny
3. Moto Sasaki
4. Matthias Dandois
5. Viki Gomez
6. Takahiro Ikeda
7. Terry Adams
8. Alex Julelin
9. Matt Wilhelm
10. Jesse Puente

Pro/Am Best Trick Winner
: Terry Adams

Összefoglaló:

Comments

comments