X Games: így zajlottak a sí slope viadalok

A kanadai Tursi sorozatban negyedik győzelmét szerezte, a férfiaknál McRae Williams vihette haza az aranyat, miután Morrison belekavarodott a hóviharba.

A kanadai síelő, Kaya Turski sorozatban negyedik aranyát vihette haza a női slopestyle verseny végeztével, váltva ezzel a 17 éves norvég Tiril Sjastad Christiansent, aki az aspeni aranyakat gyűjti: januárban szerezte meg a harmadikat…

"Olyan helyen ülni, ahol az ezüst a legrosszabb, amit elérhetsz, nem olyan rémes dolog. Jó érzés újra a csúcson lenni."

Christiansen, a terep legfiatalabb atlétája most második helyen érkezett be harmadik, utolsó futásával, részben egy egy hatalmas 900 tail grab-nek köszönhetően, amit a második ugrásnál hozott össze.

"A harmadik helyre szintén kanadai versenyző ért: Dara Howell szerezte meg a bronzot. A körülmények nem voltak optimálisnak mondhatók. Már azt gondoltuk, annyi a versenynek, és felkészültünk rá, hogy itt a vége. Volt időnk gyakorolni, és azt hiszem, ez segített. Ez az oka, hogy ma ilyen jól ment. Minden gyors volt és príma" – összegezte Howell az élményeit.

Noah Morrison-nak meg kellett küzdenie az elemekkel a férfi sí slopestyle versenyen a kitörő hóviharban. Az aranyat végül McRae Williams vihette haza.
Ez első X Games-érme, az aspeni döntőbe be sem került.
A januári X Games érmesei, Nick Goepper, Henrik Harlaut és James Woods mind elvéreztek az elődöntőben.

„Pillangókkal ébredtem ma reggel” – mondta a verseny után. Reggel még gondja volt a reggeli leküzdésével, de minden működött. Ez egy gyönyörű nap, és én szuper voltam, néhány jól sikerült edzésnap után. Csodálatos érzés. Az első X Games-finalé, és egyben az első aranyam is. El sem hiszem.”

Williams, Park City-ből, Utah államból érkezett, egyikeként annak a maréknyi sportolónak, akiknek a tignes-i érkezéskor a bőröndje nem érkezett meg, mert a légitársaság elvesztette.
Időben adta fel, hogy biztosan megérkezzen a kvalifikációig. Végül a verseny előtti este érkezett csomagban ott volt a felszerelés is.
"Igencsak stresszes hétkezdés volt, de végül minden összejött, és most nem is lehetnék ennél boldogabb.” 

Comments

comments