WWL – Mókusruhás verseny, magyar indulóval

Magyar mókusruhásért szoríthatunk október 12-13-án a Tiensan hegy sziklái közt rendezett wingsuit világversenyen. A másodszor megrendezett megmérettetésre Kováts Viktor kvalifikálta magát.

Visszatér Kínába a WWL, azaz a World Wingsuit League, a mókusruhások nem hivatalos világbajnoksága. Augusztusban a kvalifikációs versenyen a világ elitjébe tartozó 20 meghívottból a legjobb 8 kerülhetett be a tavalyi top8 mellé.

(fotók: China News Services, chinadaily.com,  2012)

Ennek érdekessége, hogy a tavalyi top8 döntős eleve meglepetésnek számított, mivel a nagy nevek mind kihullottak, már a döntő előtt. A verseny színhelyét 2011-es ugrásával Jed Corliss tette híressé a sport számára, amikor 600 méteren egy helikopterből kiugorva siklott át a Mennyek Kapuján.
Ő is indult a tavalyi, 2012-es megmérettetésen, ám lábsérülése miatt a döntőben már nem tudott részt venni.
De csinált mást :)

Roberta Mancini pedig azért maradt ki a tavalyi versenyből, mivel azt az időjárási körülmények miatt a derbit későbbre halasztották, amikoris már nem tudott jelen lenni. Így a tavalyi verseny 15 versenyzővel indult neki, és olyanok véreztek el az első kétkörös fordulóban, mint Ludovic Woerth, Jokke Sommer, J.T. Holmes, Chris “Douggs” McDougall, Jeb Corliss, Joby Ogwyn, Livia Dickie – így utólag sokan hálásak, amiért ez nem egy „fogadásos” sport.

A további 8 versenyző egy meghívásos verseny kvalifikációs verseny eredményeképp került be a kiválasztott 16 közé, akik indulhatnak az októberi világversenyen.

A svájci Schattenloch kanyon a Szputnyik néven is ismert, Jeb Corliss videója, a Grinding the Crack tette széles körben ismertté. Itt bizonyított a magyar Kováts Viktor is, a második legjobbként jutva tovább Kínába, az idei WWL-re.

A verseny lényege, hogy a mintegy 1500 méteres sziklákról levetve magukat a versenyzők ¾ mérfölddel odébb (kicsit több, mint egy kilométer), mintegy 800 méter magasságban megkerüljék a kifeszített Red Bull hőlégballont, majd onnan landoljanak, mihamarabb leérve a „kifeszített” célvonal alá az ernyőjükkel, ha lehet, mindezt 30 másodperc körüli eredménnyel. A leggyorsabb nyer (20000 USA dollárt). A tavalyi bajnok, a dél-afrikai Julian Boull által a versenyen felállított világrekord 23,41 másodperc.

A WWL verseny ötlete egy hoolywood-i filmiroda társtulajdonosainak, Iiro Seppanen-nek és Frank Yang-nak (Pan Pacific Entertainment, irodái: Los Angeles, Hong Kong és Peking) fejéből pattant ki.
Iiro profi ejtőernyős volt, rövidéletű sportkarrierjének sérülések vetettek véget, azóta repülővel ingázik a levegőben – leginkább LA, Kína és Európa között, mint díjnyertes producer. A szerelem azonban megmaradt, jelentős kapcsolatrendszerét pedig arra (is) használja, hogy a tehetséges pilóták versenyzési, szereplési, támogatási lehetőségekhez, széleskörű ismertséghez juthassanak.

A WWL ötletgazdái Jeb Corliss társaságában szeptember 16-án Magyarországon az új “augmented reality” technológia tesztelésén (fotó: WLL FB profil)

“A jelenlegi atlétáknak versenyezniük kell, valós pénznyereményért (most 20 000, 10 000, 5 000 USA dollár – a szerk.), minél nagyobb nézettségű események a szponzoraiknak és segíteni kell őket, hogy annak élhessenek, amit szeretnek.”

Társa, Frank a művészetek szerelmese, Pekingben született, élt és dolgozott Európában, Észak-Amerikában és ő is nagy utazó. Most ismét Pekingből repdes az USA-ba, hogy új szenvedélyének, az ejtőernyőzésnek hódoljon. A tavaly versenyig 20 ugráson volt már túl, gyakorolva és várva a napot, mikor ő is elég felkészült lesz, hogy mókusruhában zúduljon le a Tianmen hegy oldalán.

Hát, az idei indulók között egyelőre nem szerepel a neve:

A tavalyi top8 és eredményeik:
1. 1. Julian Boulle (ZA) – 23.41s (TonySuit Apache)
2. Espen Fadnes (NOR) – 23.55s (Phoenix Fly Vampire 4)
3. James Boole (UK) – 23.84s (TonySuit Apache Fusion)
4. Jhonathan Florez (COL) – 24.15s (TonySuit Apache X)
5. Jeff Nebelkopf (USA) – 24.25s (TonySuit Apache Rebel)
6. Jon Devore (USA) – 24.56s (TonySuit Apache Rebel)
7. Tony Uragallo (UK) – 24.89s (TonySuit Apache Rebel)
8. Mike Swanson (USA) – 25.13s (TonySuit Apache Rebel)

A kvalifikációs verseny eredményeképp 1 női és 7 férfi versenyzővel bővült a mezőny:
1. Noah Bahnson (USA)
2. Viktor Kovats (HUN)
3. Ludovic Woerth (France)
4. Vincent Descols (France)
5. Fred Fugen (France)
6. Dan Vicary (New Zealand)
7. Peter Viertbauer (Austria)
8. Ellen Brennan (USA)

Comments

comments