Windsurf világkupa futam a Balatonon – egyelőre titkos

Széllovas világelit júniusban a Balatonon? Juhé!!! A nemzetközi szövetség már felvette a versenyt a programba, szerződés azonban még nincs. Ezért egyelőre senki sem akar részleteket elárulni. Mi azért megpróbáltunk utánajárni, hogy érhette ekkora szerencse a magyar tengert.


PWA világkupa futam a Fertő-tó túlpartján
Fotó: PWA/Alex Williams

A Világgazdaság Online április elsején jelentette meg a Szörfös formula futamot rendeznek a Balatonon című cikkét, amit azonban nem április elsejei tréfának szántak. Megpróbáltunk utánajárni ennek a remek hírnek, meglepetésünkre azonban egyelőre a „Nem nyilatkozhatom” volt a leggyakoribb válasz.



A Professional Windsurfers Association (PWA) nemzetközi szervezet hivatalos honlapján is az olvasható, hogy 2004. június 30 és július 4. között a Formula szakágban világkupa futamnak ad otthont a Balaton, ahol a világ legjobb női is férfi széllovasai csapnak majd össze, feltéve persze, ha lesz szél a Balatonon, és ha lesz víz a mederben. A verseny összdíjazása 35000 euró, ami a világkupa futamai között a középmezőnybe sorolja a magyar viadalt. Olyan helyszínekkel került így egy listára a magyar tenger, mint a Kanári-szigetek, Costa Brava vagy a francia Riviéra.


A PWA 2004-es versenynaptára,
a Balatonnal

A Világgazdaság értesülései szerint egy nemzetközi üdítőipari cég kérte a PWA-t a magyarországi helyszín kijelölésére. Vagyis feltehetően nem azért került fel a Balaton a versenyprogramba, mert itt borulás esetén leér a szörfösök lába, hanem sportdiplomáciai okokból. (Hasonlóképpen, mint ahogy Schumacherék hétvégén Bahreinban lesznek kénytelenek homokozni.) Bár Gádorfalvi Áron, a jelenlegi legjobb magyar szörfös a másik nemzetközi szervezet, az ISAF versenyein indul, azért kiváncsiak voltunk, mit szól ahhoz, hogy itthon világkupa verseny van kilátásban. Áron szerint a formula osztályban vannak olyan vitorlák, amivel már kis szélben is jól lehet futni, vagyis arra van esély, hogy lesz elegendő szél. Mindenképpen a déli-partra érdemes a versenyt vinni a szélirány miatt. Ami nagyobb gondot okozhat – mondja Áron – az a vízhiány. Plasztikusan fogalmazva előfordulhat, hogy a szkeggel szépen fölszántják majd az iszapot. “Ezek profik, a pénzért jönnek, elfogadják a körülményeket.”



A versenykörülmények biztosítása az időjárás mellett a szervezőkön múlik. A hírek szerint a nemzetközi szövetség a Magyar Kitesurf és Extrémsport Egyesületet kérte fel a verseny megrendezésére. Az Egyesület évek óta Red Bull & Quiksilver Kitesurf Magyar bajnokság rendezője, a windsurf kapcsán azonban finoman szólva sem ők jutnak először az ember eszébe. Merthogy a windsurfben itthon a versenyeket a Magyar Szörfszövetség (MSZSZ) rendezi. A Világgazdaságnak a szövetség főtitkára, Körtvélyesi Miklós azt nyilatkozta, hogy az MSZSZ-t a PWA egyelőre nem tájékoztatta a tervéről. A főtitkárt mi is megpróbáltunk elérni – egyelőre sikertelenül. Persze vannak előnyei is annak, ha a bürokratikusabb szövetség helyett egy egyesület vállalja magára a rendezvény lebonyolítását.


Szélviszonyok a Balatonon – 2003

Persze a „nemzetközi üdítőipari cég” kilétére is megpróbáltunk rájönni. A Magyar Kitesurf és Extrémsport Egyesület kapcsán először természetesen a magyar kitesurf bajnokság névadó szponzora, a Red Bull jutott eszünkbe. Kesztyűs Szilvia, a Red Bull event-managere azonban az extrem.hu-tól hallott először az eseményről. Így valószínűleg vagy egy C vagy egy P betűvel kezdődő üdítőitalgyár áll a háttérben.



Természetesen felhívtuk az egyesület vezetőségét is. Tancsa Péter elmondta, hogy „Nincs felhatalmazásom arra, hogy az eseménnyel kapcsolatban részleteket közöljek. Három hét múlva tartunk egy sajtótájékoztatót, ahol minden kiderül majd. Az egyesületünknek van windsurf szakosztálya, valóban bennünket kért fel a szövetség a verseny megrendezésére, de ez nem jelenti azt, hogy bárkit is kizárnánk. Már tájékoztattuk a Magyar Szörfszövetséget is”.



Ami biztosnak látszik: úgy tűnik, van egy szponzor, aki állja a költségeket, szervezők, akik vállalják a lebonyolítást, és a nemzetközi szövetség gondoskodik a világsztárokról is. Ez több, mint amit a legtöbb extrémsportnál itthon sikerül elérni.



Amint bővebb információkkal rendelkezünk a szervezés részleteiről, az ti tudjátok meg leghamarabb.

Comments

comments