Egy nem mindennapi német extrém sportoló összeállt egy német búvárfelszerelést gyártó céggel. A végeredmény a tengeralattjárók egy új osztálya: a vízalatt bicikli. Persze ki is kellett próbálni, és Wolfgang le is nyomott négy km-t a víz alatt, röpke 4 óra alatt. Persze a víz ott tisztább volt, mint mondjuk a Balcsiban.
 A start után  |
Mit csináljon az ember, ha a vizet is szereti, és a biciklijét sem akarja otthon hagyni? Persze van a „szokványos” módszer, a vízibiciklizés, de hát az már kicsit snassz. Legalábbis azok számára, akik a víz alatti világot szeretik szemügyre venni. Ésszel él az ember, mondják erre, és csak találékonyság és persze megfelelő mennyiségű pénz kell ahhoz, hogy az ember a vízalatti világot is meghódítsa biciklijével.
No meg persze tiszta víz. Mert ugye, tegyünk fel, hogy egy találékony magyar előáll egy vízbe való kétkerekűvel. Ezzel azonban pl. a Balatonban nem nagyon sokat látna, legfeljebb az iszapot túrhatná kotrógép jelleggel.
A Keleti-tenger például már jobb. Legalábbis Wolfgang Kulow szerint. A német extrémsportoló hét éves kora óta búvárkodik, emellett fut, úszik és biciklizik. Nem meglepő, hogy ilyen beállítottsággal Wolfgang többszörös Ironman résztvevő. 2002-ben aztán úgy döntött, hogy összeköti a biciklizést a búvárkodással. Aztán persze ha már nekiállt, akkor már a világcsúcsért is küzdött. A Keleti-tengerben 4,2 km-t akart letekerni, és erre előzetesen nyolc órát szánt. Aztán még ő is meglepődött, amikor 4 óra 15 perc alatt teljesítette a távot.
 Társasága is volt |
Az 53 éves sportembert hajók és búvárok kísérték az útján. Wolfgang így számolt be az útról: „A vízalatti biciklimmel a partról merültem be a vízbe. Nagyon fura érzés volt biciklivel nekihajtani a víznek, de amint a gép teljesen víz alatt volt, sokkal könnyebben tudtam tekerni. Nagyon nem volt valóságos az az érzés, ahogy abban a teljesen csöndes, lassított felvételszerű környezetben tekertem. A hat-hét méteres mélységben egész tiszta volt a víz, úgyhogy a halakat is szemügyre tudtam venni.
A biciklin volt egy iránytű, egy mélységmérő és egy óra, ezeket is folyamatosan figyelnem kellett. Az egész szilárd homokos tengerfenéken jól tudtam irányítani a mintegy 50 kg-os járgányomat. Háromnegyed óránként cserélték az oxigénpalaszkomat. Egész jól bírtam, fáradságot vagy fájdalmat csak a végén éreztem, akkor viszont nagyon ütött. Iszonyúan fájtak az izmaim, és az ajkaimban égő fájdalmat éreztem”.
A világrekord sikerült, a fotósok és a riporterek azonnal körülvették, úgyhogy Wolfgangnak nem sok ideje volt a fájdalommal törődni.
Wolfgang bringája háromkerekű. Ahogy ez a képeken is látható, a könnyebb irányíthatóság miatt, és azért, hogy legyen hely az oxigénpalackoknak, hátul két kereket helyeztek el. Az UW-Rad-ot a kieli Poseidon Tauchprodukte GMBH gyártja, azt sajnos nem sikerült megtudnunk, hogy mennyit kóstál egy ilyen gép.
