Villámgyors kerékcserével döntöttek F1 rekordot

Tizennyolc ember összehangolt munkájával a kerékcsere is lehet kevesebb, mint kettő és fél másodperc. Kérdés: lesz-e még ilyen?
Talán néha hajlamosak vagyunk elfeledkezni róla, hogy bizony az auto-motor sportok is csapatversenyek. Természetesen a pilóta az, akinek ki kell hoznia a maximumot a gépből; ehhez is folyamatosan kapja a fülébe az instrukciókat. A pilóta az, aki adott esetben testi épségét, életét kockáztatja.

De akkor sem szabad elfeledkezni a csapatról, azokról, akik mögötte állnak, összerakják az autót, és megjavítják, kiigazítják, amikor az kiáll a boxba.
Ők is részesei a versenynek. Már harmadik éve ugyan, hogy a F1 futamokon a tankolás nem játszik – hiszen az verseny közben azóta tilos, azonban mindkét típusú kereket használni kell a futam alatt (természetesen az esős idő az más eset). Tehát legalább egyszer ki kell állni a boxba, ahol a csapat már várja a versenyzőt, hogy kijavítsa az autó kisebb hibáit, s lecserélje a gumikat. A gárda maximum 18 emberből állhat.

Az alábbi képen spec 19-en szerepelnek – LOL:

Ketten emelik az autót, majd három-három ember ugrik neki a kerekeknek, tisztítják az autót, és természetesen ott van még a “nyalókás”, aki a táblával jelzi a boxkiállás végét.

A Malajziai Nagydíjon (március 22-24.) a Red Bull csapatának mindez alig több mint két másodpercébe került, s a verseny alatt saját méréseik szerint ötször(!) döntötték meg a McLaren Mercedes istállója által felállított 2,31 másodperces kerékcsere világrekordot. A világbajnoki címvédő Sebastian Vettel első kiállása mindössze 2,13 másodpercbe tellett, s csapattársa, az ausztrál Mark Weber első boxutcai tartózkodása szintén ennyit vett igénybe. További kiállásai pedig 2,05 másodperc, majd 2,21 és 2,26 másodpercesek voltak.

A Német Nagydíj némi változást hozott, ott ugyanis Weber jobb hátsó kereke elszabadult, eltalálva a FOM egyik operatőrét, súlyos sérüléseket okozva. Azóta a Motorsport Világtanács, a WMSC a Nemzetközi Automobil Szövetség, a FIA elnökének javaslatára boxutcai közlekedés 100 km/h helyett 80 km/h-ban maximalizálta,  (Melbourne-ben, Monacóban és Szingapúrban marad a 60 km/óra), a kerékcserés szerelőcsapatnak pedig kötelező bukósisakviselést írt elő. A sajtó képviselői pedig ezentúl nem jöhetnek a boxutcába a futam ideje alatt.

Comments

comments