Világcsúccsal az EB-címért – Monicikli bajnokunk újra rekordot döntött

Sikeres rekordkísérletet hajtott végre egykerekes Európa-bajnokunk Fábián Márk a McDonald’s BringaMánia Napon. Saját rekordját szárnyalta túl – szó szerint – több alkalommal is, így “megerősítette” a monociklivel való magasugrás rekordját.

Márk a Millenium Velodromban tartott biciklis napon rukkolt elő az új rekorddal.

Bemelegítésnek végzett néhány látványos ugrást a tribünön, utána pedig tíz centiméterrel túlugrotta korábbi, 124 cm-es rekordját. 

A rekorddöntést egyébként egyfajta felkészülésnek szánta – ez is az Európa-bajnoki edzéstervének része.
Hazánkban a monociklizés rendkívül dinamikusan fejlődik, egykerekezőink rendszeres résztvevői a világversenyeknek, ráadásul idén Magyarország is részese az EB-sorozatnak. Eészen pontosan a második kör rendezési jogát kaptuk meg, aminek a miskolci Factory Arena ad majd otthont.

Márk három ugrást mutatott be a csúcsbeállítás során, először 125 centimétert, utána 130-at, majd pedig a 134 centimétert ugrotta meg.
A próbálkozásokról videófelvétel is készült, így már csak a hitelesítés van hátra.

Comments

comments