Veszélyes vizeken hajózik a Földkerülő 16 éves lány

Laura Dekker még 2010 augusztusában indult el Földkörüli vitorlás útjára. A holland lányka 12 méteres hajójával már sikeresen átszelte az Atlanti- és a Csendes-óceánt, most pedig elérkezett az út legnehezebb szakaszához: a kalózokkal teli Indiai-óceánhoz.

 
Az Indiai-óceán az utolsó nagy próbatétele az út befejezése előtt.
Mivel a kis Dekker még nagyon fiatal, az út pedig nagyon veszélyes, a mögötte álló csapat érthető okokból nem hozta nyilvánosságra az útvonalat. 
"A biztonsága érdekében megtettünk minden óvintézkedést, amit csak lehet. Laura nagyon nyugodt, de mi azért a biztonsága érdekében mi bölcsen cselekszünk és titokban tartjuk az útvonalat" – nyilatkozta a lány menedzsere, Lyall Mercer.

A 17 éves Zac Sunderland, aki 13 hónap alatt kerülte meg a Földet még 2009-ben. Majdnem pórul járt; ő nem tudta elkerülni a kalózokat.
A fiú elmesélése szerint egy nagyon pici fahajóval közelítették meg, ami még a radaron sem látszott.
Nem válaszolt a rádióhívásra, nem volt felhúzva semmilyen nemzeti lobogó, a hullámok nagyok voltak, a szél pedig gyenge, ezért nem tudott mást csinálni, mint várni.
Elmondása szerint csak fogta a fegyverét és várta, hogy mikor törnek rá a kalózok, akik végül néhány vizsgálódó tekinteten kívül nem foglalkoztak fiúval és elhajóztak mellette.

Mégha sikerül is Dekkernek elkerülnie a kalózokat, a kiszámíthatatlan időjárással is meg kell küzdenie. Számos hajótúrát tettek már tönkre az Indiai-óceán kellemetlen hullámai és viharai.
Egy másik fiatal kalandor lányt, Abbey Sunderlandet 16 napos szenvedés után kellett kimenteni, ugyanis 12 méteres hajóját súlyosan károsította egy óriáshullám. 

A legfiatalabb Földkerülő az Ausztrál Jessica Watson, aki még éppenhogy 17 éves kora előtt ért célba. Dekkernek azonban nincsenek ilyen motivációi, nem hajtják a rekordok.

Nagy múlttal rendelkező vitorlás családból származik, egyszerűen élvezi azt amit csinál.

Élvezi, hogy útja során annyi egzotikus helyre eljut. 

"Imádom ezt csinálni, ez az egyetlen motivációm. Nagyon boldog vagyok, hogy azt csinálhatom, ami érdekel. Úgy érzem, hogy az álmaim válnak valóra" – nyilatkozta a holland lány.

Comments

comments