Véres körmök, átfagyott lábak: a diadalmas Everest-hódítás titkai

A rossz táplálkozástól bevéreztek a körmei, a hideg miatt jégtömbbé fagytak a lábai az expedíciós zsákban, de Jelinkó Attila nem adta fel. Kibírta, és feljutott a Mount Everest tetejére! Hogyan csinálta?

Jelinkó Attila az első “hobbi”, és egyben a legfiatalabb magyar hegymászó, aki feljutott az Everest csúcsára a múlt héten.
A 29 éves bróker második magyarként jutott el a világ legmagasabb hegyére.

Attila már gyerekként beleszeretett a mászásba, kisiskolásként pedig már a Börzsönyben táborozott és a veszprémi bányákban mászott, biztosítás nélkül. Majd jött a Tátra, az Alpok és az igazi magashegyek (Mont Blanc, Kilimanjaro, Aconcagua). Élete nagy álma azonban mégiscsak a világ legmagasabb pontjának a meghódítása maradt.
Most mát azonban ezt is kipipálhatja. De nézzük miként is készült a Mount Everest megmászására, és milyen kihívásokkal kellett szembenéznie.





Kilátás a sátorból. Háttérben Pumori csúcsa, mögötte a Cho Oyu. Fotó: Jelinkó Attila

Edzés, edzés, edzés!

Attila pénzügyi szakember, dealer-ként dolgozik az egyik vezető hazai pénzintézetnél. Így jóval nagyobb erőfeszítést jelentett számára a Mount Everest Expedíció megszervezése, illetve az arra való felkészülés.
Attila már régóta készült az útra, úgyhogy hétvégéit általában az Alpokban, magashegyi mászással töltötte, ahol 30 kilós zsákokat cipelt napokon keresztül. Ausztria legmagasabb, 3000 méter feletti csúcsai is edzett.
– Volt olyan, hogy a zord időjárás miatt ott ragadtunk és vasárnap éjszaka a Grossglockner-ről kellett felhívni a főnökömet, hogy hétfőn nem tudok bemenni. De azért általában tartottuk a menetrendet: vasárnap hajnalban csúcsmászás, majd éjfélre újra Budapest – emlékezett vissza Attila.

Minden reggel 6-kor kelt, megtöltött egy 25 literes marmonkannát vízzel, hátára vette, bokájára 4 kg súlyt kötött, majd irány a libegő alja, onnan pedig a János-hegyi kilátó. Reggel egyszer, este kétszer ismételte meg a gyakorlatot.
– A vasalt nadrág alatt ugyanis mindig hordott bokasúlyt és óránként lefutottam a tűzlépcsőn a pincéig, majd onnan fel a 8. emeletre. Óránként háromszor tettem meg ezt a távot – mesélte.

Nem serpák cipelték fel Attilát

Az edzéseknek meg is lett az eredménye. Hiszen igaz, meggyötörte az Everest, de sikerült a tetejére jutnia, oxigénpalacakkal.
– Az oxigénpalack nélküli mászás egészen más műfaj. A déli oldalról nagyon szurkoltam Klein Dávidnak és Várkonyi Lászlónak. Úgy gondolom, 8600 méter magasra jutni az Everesten rendkívüli teljesítménynek számít. Ezúton is gratulálok nekik! – emelte ki Jelinkó, akinek szintén megvolt a maga küzdelme a heggyel. Mert igaz, hogy hobbimászó, de ez mégsem azt jelenti, hogy a serpák “felviszik” a befizetett mászót a hegyre.
– Az Everesten senki nem visz senkit sehova. Még lefelé sem. Ne keverjük össze a serpát a hordárral. A serpa magashegyi mászótárs, és véleményem szerint a legjobb mászó a Himalájában. Több “sztár-mászót” is láttam mozogni az Everesten, de a magashegyi serpáknak a legtöbben a közelébe sem érnek. Egyszer láttam egy serpát farmerban feljönni az Egyes Táborba…-15 fok volt odakint – tette hozzá Attila, aki egy kereskedelmi expedíción vett részt.





A Lhotse Traverz tetején (7800 méter). Fotó: Jelinkó Attila

Ezeket az expedíciókat legtöbbször azzal azonosítják, hogy 10-15 millió Ft-ért felviszik az Everestre a mászókat.
– Az expedíció, amiben részt vettem, nem egy “befizetett” kereskedelmi expedíció volt. Nem volt vezető vagy guide, minden mászó egyénileg mászott, saját maga döntötte el, hogy mit szeretne csinálni, hol és mikor épít tábort, stb. Mindenki saját dolga volt, hogy milyen ütemben akklimatizálódik, illetve, hogy mikor akar a csúcsra indulni – utalt rá Attila.

Az Everesten Attila folyamatosan akklimatizálódott. A csúcstámadás előtt pedig 9 órán át mászott egyhuzamban, egész éjszaka. Az Everest környékén ugyanis az időjárás többnyire délután változik, az éjszakák jellemzően stabilak. Így jobbnak látta, ha éjjel indulnak a csúcstámadás.

A legnehezebb a magassággal való küzdelem volt

Attila számára a legnagyobb kihívást az Everesten a magasság jelentette. A legtöbb túrázó még az Everest alaptáboráig sem jut el, még útközben legyűri őket az úgynevezett magashegyi betegség (AMS). Éppen ezért különös lelki erő, megszállottság kell ahhoz, hogy az ember két hónapon át egy ilyen környezetben megtartsa azt a belső tüzet, ami a csúcs felé hajtja.
– Már az első akklimatizációs mászások során is sokan feladták a mászásukat, és volt, aki a felszerelését árulta. Csodálkoztam, hiszen a legerősebb és legtechnikásabb mászók közé tartozott, az a fajta abszolút csúcsesélyes típus. Ő azonban feladta, mondván nekik ez túl nagy falat. Több tucat mászó távozott április végéig, hasonló okokra hivatkozva – tájékoztatott Attila.

És hogy vajon a magyar mászó gondolt-e arra, hogy feladja?
– Amikor véreztek a körmeim a rossz táplálkozástól, és éjszaka arra ébredtem, hogy 7300 méteren fuldoklok a sátorban, és a lábaim jégtömbbé fagytak az expedíciós zsákban, bizony megfordult a fejemben: vajon kibírom-e? Aztán valahogy összeszedi magát az ember és megy tovább. Kicsit őrültnek kell ehhez lenni, vagy nagyon elhivatottnak, azt hiszem – zárta a beszélgetést.

Fotók: www.projectb.hu/everest/


Még több magashegyi mászás az extrem.hu-n: Everest Dosszié

Comments

comments