Végre megegyeztek a "Hegyek anyjának" magasságáról

Évtizedeken át tartó vita után megegyezett a Mount Everest magasságáról Kína és Nepál. Hóval és hó nélkül is megmérték a csúcsot, ami évente 4 milliméterrel nő.

Arról senki sem vitatkozik, hogy az Everest a világ legmagasabb pontja, a centiken azonban régóta megy a “görcsölés” – mint arról korábban már az extrem.hu is írt.

A világ tetejét egy indiai mérés 1954-ben 8848 méterben határozta meg, ezt az adatot





Hóval és hó nélkül is megmérték
eddig csak Nepál fogadta el.

1994-ben az olasz Giorgio Poretti vezette csapat két méterrel alacsonyabbnak, öt évvel később egy amerikai csapat (modernebb eszközökkel) 8850 méternek mérte.
Azóta ez a hivatalos magasság, vagyis ez a szám szerepelt a térképeken.

Kína most elfogadta Nepál álláspontját

A Csomolungma néven is ismert hegycsúcs pontos magasságának megjelölésében azonban az elmúlt évtizedekben folyamatosak dúltak a viták, főként Kína és Nepál között.
Kínai hegymászók és kutatók 2005-ös Everest-expedíciója szerint a legfelső hóréteg nélkül a hegycsúcs mintegy 3,7 méterrel alacsonyabb a korábbi adatoknál, vagyis “csak” 8844,43 méter.
A kínaiak még hibahatárt is megadtak, méghozzá 21 centimétert.

A most április elején tanácskozást folytató kínai és nepáli küldöttek azonban megegyeztek. A katmandui megállapodás eredményeképpen Kína most végül elfogadta a nepáli álláspontot, amely szerint a Mount Everest hivatalos magassága – beleértve az




Felesleges a geológusok szerint a folyamatosan növekvő hegy magasságáról vitázni
azt fedő hóréteget is – 8848 méter.
Nepál ugyanakkor elismerte, hogy a hegy sziklamagassága ennél 4 méterrel kisebb.
A korábbi kínai álláspont szerint a világ legmagasabb hegycsúcsát fedő, 4 méter vastag hóréteg nem számított bele a teljes magasságba.

Növésben lévő hegy

A geológusok szerint azonban mind Kína, mind pedig Nepál tévedhet a Mount Everest tényleges magasságával kapcsolatban.
A hegy ugyanis egyre magasabb lesz…

Az emelkedés oka, hogy a Dekkán-pajzs (az indiai szubkontinenst alapját képező ősmasszívum) az ázsiai kontinensnek ütközve egyre magasabbra gyűrik fel a Himaláját, így annak legkiemelkedőbb pontja is egyre növekszik.
A teóriák szerint ez évente körülbelül 4 millimétert emel az Everesten.

Comments

comments