A magyar vadvízi kajakosok albániai expedíciójáról szóló sorozatunk utolsó részében a fiúk megismerik a dobolás általi kommunikációt, a vérbosszú elleni védekezést, eveznek, majd az ENSZ segítségével határátkelnek.
 Magyar kajakosok albán felfedező úton Fotó: Kocsis József  |
A Páhi Jani által vezetett magyar vadvízi kajakos expedíció albániai kalandjairól szóló beszámolósorozatunk első részében megismerkedhettetek a csapat tagjaival, és az időutazásuk első napjával. A második részben pedig egyiküket, Bonifácot a helyiek megasztárként kezelték, majd a fiúk bejártak egy eddig evezetlen folyót. Túlélték, de komoly veszteségekkel. A harmadik részben megnézték milyen IFA-val offroadozni, kétes hotelekben aludtak, majd gyönyörű vízesések között eveztek. A negyedik részben a fiúk az életükért futnak, megismerkednek a piócásemberrel valamint újabb albán csodákkal. Íme az ötödik, záró rész.
Tízkor indul a komp, a Drin felduzzasztott völgyén át, Valbona felé. A beszállóhely vagy 100 méter magasan, egy völgyzáró gát mellett. Kétórás út, hosszában a víztározón. A budi valami borzadály, ilyet még nem láttatok, leírni sem tudom, de még a gusztustalankodásban élenjáró belgák se mentek be…
Elég jó úton jutunk el a völgybejáratig. Itt még Tibor, a guide-unk sem járt, de a vidék híres a kegyetlen vérbosszúkról, a Koszovóból elüldözött albánok erre menekültek, nyomukban a szerb hordákkal. Sok kegyetlenséget látott gyönyörű táj ez. Itt a férfiak nem esznek együtt az asszonyokkal, ősi törvények szerint élnek az emberek, állatok, hihetetlen összhangban.
 A Valbona Fotó: Páhi János |
A Valbona alja egy szűk, sötét, zord kanyon, vízesésekkel. Innen felfelé az út végig a folyó mellett, erős négyes/ötös nagy víz, a nem túl széles mederben, türkizkék, rendkívól nagy esésű folyó!!!! A völgy csodaszép. Nagy a meleg, de magasan vagyunk, a gleccserek, a csúcsokról indulva, egészen a folyópartig nyúlnak. Az ormok szinte függőlegesek, amint elfogy a hó, dús erdő veszi át a hatalmat. Néhol láthatóak a hatalmas lavinák nyomai is. Elszórtan házak, szép, művelt földek, a folyóból kivezettet öntőzőcsatornák. Helyiek sehol, de aki van, vidáman integet felénk. Szatír szerint itt nem élhetnek rossz emberek. Amint átmegyünk az első hídon, egészen a következőig, a folyó végig 5-6 és x.
 Kullák Fotó: Páhi János |
Innen felfelé kissé gyengébb, 3-as/4-es, de ahogy kis patakká válik, csodaszép creek lesz, szép vízesésekkel, pozitív az egész. Itt látunk először kullát, azaz azt a házat, ahol a vérbosszútól fenyegetett férfiak élnek, olykor évtizedekig. Kocka alakú épület, ablaktalanul, vagy csak nagyon kis réssel, hogy ne lehessen belőni rajta, kis, bedeszkázott ajtóval, az oldalán fityegő budival. A hideg kirázott tőle…
A legvégén egy csodaszép fennsík található, régi szocialista emlékművel, és néhány éhes gyerekkel. Hazafelé, az albán koszovói határon kelünk át. Az odavezető út egy rögös ösvény, és csak 8-ig van nyitva, közben eltörik valami alul, és a féltengely erősen csörög…kezdek aggódni a hazajutást illetően. Alig várjuk, hogy meglássuk a határt, de 10 km/h-nál többel nem lehet menni. Végül feltűnik a konténerhatár, kalasnyikovval őrzik, előtte lebombázott épület, talán az előző átkelő. Simán átjutunk, feltűnik a koszovói határ. Steven szerint hirtelen mintha hidegebb lett volna…..
A határőr közli, hogy nem mehetünk be az országba. ez nem Európai Unió, ide nem érvényes a biztosítás, csak a helyi. Mindenütt kék táblák jelzik, hogy ez egy nagyon veszélyes katonai terület. Piros csíkos UN feliratú Toyota terepjáró áll itt. Próbálkozunk, előjön egy nagydarab sötétbőrű férfi, bangladeshi ENSZ békefenntartó. Látszik, hogy a koszovóiak tartanak tőle, hosszan vitatkoznak, nem merek fényképezni, vagyis mernék, de a többiek elküldenek anyámba…
Barátságosak, de a helyzet feszült. Tibor közben “olvasgatja” a táblát, szerb és albán nyelven fel van irva, mit ne csinálj, ha aknát találsz: NE nyúlj hozzá, NE ásd ki, Ne vidd el, stb…a szerb feliratról a NE szócska le van kaparva…Végül megszületik a döntés. Megállás nélkül húzzunk át, ne okozzunk balesetet, ne jöjjünk erre legközelebb! Ha nem engednek át a montenegrói határon, menjünk vissza Pristinába, ahol nemrég dinamittal robbantottak fel pár embert….Reggel vegyünk biztosítást, és húzzunk haza minél gyorsabban. 26 óra megállás nélküli vezetés után szerencsére hazaértünk….csodaföldjéről….
Hát ennyi volt…..Mindenkinek ajánlani tudom, de csak tapasztalt vezetővel, vagyis csak a Tiborral. Szélhámos itt komoly bajt okozhat!!!! Soha nem láttam, nem is képzeltem, hogy létezik ilyen ország, ennyire ellentmondásos, vadregényes country. Soha nem lesz vadvízi
paradicsom. A távolságok kicsik, de nehezen leküzdhetőek, és ez még sokáig igy is lesz. Az út legalább a felét a kocsikban töltöttük. Talán, ha lesz bérelhető helikopter, a gazdagabb kajakosok itt mindent megtalálnak, ami vadvíz. Nekünk ennyire tellett, nem volt se sok, se kevés. Tíz napra kielégítő kaland, a fárasztó utazás ellenére is. 5-6 napig friss a bunkerromantika, szeméthegyek, csacsik nyújtotta élmény. 2-3 nap kell ahhoz, hogy a szemetet már szemrebbenés nélkül hajítsuk ki az ablakon. Egy élet kevés ahhoz, hogy elfelejtsük……
