Vadak és jók: elképesztő magyar deszkás sikerek Bécsben

Nagyszerűen szerepeltek a magyar gördeszkások a bécsi Wild In The Parks gördeszkaversenyen. A srácok nagyon odatették magukat az osztrák szponzoráltak ellen: Virágosi Simon negyedik, míg Sárkány Kristóf a második helyig jutott. Így ők mehetnek Koppenhágába a versenysorozat döntőjére.

 
Szombaton korán reggel egy három autós, kilenc fős magyar alakulat vette nyakába az autópályát, hogy bebizonyítsák nyugati szomszédainknak: a magyar deszkázással is számolni kell.
A srácok a Volcom szervezte "Wild In The Parks" versenysorozat osztrák versenyét látogatták meg, és ha már ott voltak, el is kápráztatták a helyieket.

A versenyen három kategóriában lehetett nevezni: 14 év alatt, 14 felett amatőr és 14 felett szponzoráltban.
A magyar különítményből a kis Bujdosó Viktor a legfiatalabbak között versenyzett – sajnos nem sok sikerrel – míg a többiek a szponzorált kategóriát vették célba. Elismerésre méltó, hogy a döntőben három magyar is jelen volt Buzády Zhang-Ge, Virágosi Simon és Sárkány Kristóf személyében, ráadásul az utóbbi két úriember az öt fős dobogóra is felállhatott.

A döntő nem klasszikus versenyformában zajlott; amolyan best trick-szerűen, csak a legdurvább trükköket értékelte a zsűri. Zhang Ge egy bs lipet, feeblet és egy melon-t pakolt, a születésnapi bulijáról a versenyre keveredett Simon 360 flippel, flip bs 5-0-val, feeble-el és bs smithel nyűgözte le a zsűrit, míg Kristóf elképesztően durvát pakolt, elsőre pörgetett flip bs lipet, flip fs boardot, fs bluntot, és egy tailslide 270 outot is csúszott.

Az utolsó trükkjénél sajnos eltörte a lapját, de az addig bemutatott trükkjei elegendőek voltak ahhoz, hogy a dobogó második fokára repítsék őt.
Rajta kívül még Simon fért be a top 5-be, ő negyedik lett.

A verseny tétje pedig nem volt kicsi: az első öt versenyző repülhet Koppenhágába, a verseny nagydöntőjébe.
Ez azt jelenti, hogy két magyar is képviselheti hazánkat egy olyan versenyen, aminek nem is volt magyar fordulója…

 

fotók: matraskateboards.com

Comments

comments