Utolsó esély, hogy jelentkezz a Ridehouse gyerektáborába

A Ridehouse csapata 10 éve dolgozik a snowboard utánpótlás nevelésen, és minden évben megrendezik a Ridehouse gyerekversenyt és tábort. Eddig már több száz gyerek került ki a kezük alól, és szeretett bele egy életre a snowboardba. Csak egy példát említve: Szigeti Viktor – aki már a felnőtt világbajnokságon indul – is náluk kezdte a pályafutását…

 

A gyerektábor célja, hogy fiatal lányokkal és srácokkal ismertesse meg a snowboard sportot.
A tábor végén háziverseyt szervezünk, hogy élményekkel gazdagon zárjuk az egy hetes tábort. Mivel a versenyen csak azok tudnak és mernek elindulni, akik már kellő tapasztalattal rendelkeznek, ezért szeretnénk ha a versenyt megelőző táborba n is részt vennének a gyerekek.

Alpesi és freestyle versenyt tervezünk, mivel ezzel tudunk a leghamarabb sikerélményt szerezni a gyerekeknek.
Alpin: Ez egy tanuló sípályán kitűzött, könnyített óriásműlesiklás. Itt a rajtból elindulva a zászlós kapukat kerülgetve kell eljutni a célig. Két futamot mehet mindenki és az összetett idő alapján döntjük el, hogy ki a legügyesebb. Olyan pályát jelölünk ki, hogy néhány nap oktatás után már teljesíthető legyen.
Freestyle: A Planai freestyle park ad otthont a versenynek. Olyan slidereket vagy ugratókat jelölünk ki, ahol az egész mezőny biztosnágosan mérheti össze a tudását.

Korosztályok: 9-14 éves kor között várunk mindenkit és a jelentkezők számától függően korcsoportokra osztjuk a gyerekeket. Külön lesz lány és fiú kategória. Indítunk egy "Nem vagyunk már gyerekek" kategóriát ide 15-16 éveseket várunk.

Nevezés: A nevezési díjat a tábor részvételi díja tartalmazza! Ha valaki csak a versenyre érkezik, akkor 4000 Ft a nevezés.
A helyszínen kell nevezni, de előzetesen kérjük az érdeklődőket, hogy jelezzék részvételi szándékukat február 01.-ig.

A versenynek a Ski Amade régió ad otthont. A sípálya, ahol a versenyt és az azt megelőző tábort tartjuk Schladming környékén van. Itt található a Ridehouse is. A házban a szervezők mellett a gyerekeket szeretnénk vendégül látni. Célunk, hogy a gyerekek egymásra találjanak, ezért elsősorban őket osztjuk be a házba és a szülők elhelyezéséről a környéken gondoskodunk.

Szállás: A központ a Ridehouse. Ide elsősorban a gyerekeket várjuk. A beosztást jelentkezési sorrendben végezzük. Schladmingban és a környéken segítünk szállást foglalni azoknak, akik később jelentkeznek. A környéken szobákat és apartmanokat is tudunk szerezni körülbelül 25-30 Euró/éj/fő áron.
Szállás szülőknek: A szülők elhelyezését a Ridehouse környékén igyekszünk megoldani. Kérem, hogy szállás igényüket legkésőbb február 01-ig jelezzék.
Aki későn jelentkezik, az forduljon egyből a turistahivatalhoz. Szülőknek látogatási idő a tábor alatt, minden nap 17-19 óráig. Pénteken a díjkiosztóra várunk minden szülőt szeretettel.

8 napos tábor Részvételi díj: 260 Euró, ami tartalmazza szállást 7 éjszakára, a félpanziós ellátást, az oktatást, a nevezési díjat.

Bérletárak:
6 napos felnőtt: 210 Euró,
6 napos diák: (91-93 születésűek) 170 Euró,
6 napos gyerek: (94-2003 születésűek) 110 Euró

Utazás: Egyénileg vagy a február 1.-ig jelentkezőknek igény szerint kisbusz bérlésre is van lehetőség. (költség hozzávetőleg 15.000 Ft/fő)

A versenyen és a táborban csak érvényes balesetbiztosítással lehet részt venni. Felhívom a figyelmeteket, hogy sok biztosító társaságnál a snowboardra (mint extrém sportra) nem érvényes a biztosítás! Az EU-ban működik az E111 balesetbiztosítási rendszer, ami a hazai társadalombiztosításihoz hasonló. A versenyen és a tábor ideje alatt a védőfelszerelések viselete ajánlott, bukósisak kötelező!

Időpontja: 2012 február 25- március 3.
Város: Schladming (Ausztria)

Esemény pontos programja:

Február 25:
indulás 13 óra, Budapest Kongresszusi Központ.
Érkezés 19 óra. 20 órakor megbeszélés.

Február 26-29:
oktatás, napi kétszer 2 órában

Március 1:
gyakorlás és felkészülés a versenyre , 19 óra – megbeszélés, nevezés

Március 2:
9-11 óra – bemelegítés
11 óra – alpesi I. futam egyből utána II. futam 
13 óra freestyle I. futam egyből utána II. futam
19 óra díjkiosztó (illetve egyből a verseny után)

Március 3:
Reggeli és hazautazás. Ridehouse elhagyása 10 óra. Érkezés Budapest Kongresszusi Közponhoz 16 h.

Kiegészítő programok: éjszakai szánkózás, élményfürdő, cso-csó bajnokság

Elérhetőség:
Zarándy András (Zaza) 
-osztrák mobil: +436645622745 
-magyar mobil: +36302190801 
-e-mail: zaza@ridehouse.hu

Comments

comments