Az ultrafutásban nem hagyható figyelmen kívül a szerencsefaktor. Ne legyen se hideg, se meleg, se gyomorrontás. De, hogy egy 24 órás versenyen gyakorlatilag mindenki rossz napot fogjon ki, szinte példa nélküli. Akárcsak az, hogy Bérces Edit feladjon egy versenyt, ill. szomorkás győztesekkel kelljen beszélgetni.
 Bérces Edit éjszaka még futott, aztán jött a reggel…  |
Nosztalgiával vegyes izgalommal szálltam föl szombaton délután a Sárvárra induló vonatra. Szűk egy évvel ezelőtt tulajdonképpen a vas megyei kisvárosban rendezett 24 órás ob-n készült riporttal avattam magam igazi újságíróvá. Elvégre mégiscsak az az igazi, amikor az ember ott lüktet a helyszínen, az események közvetlenül mellette, jobb (v. rosszabb) esetben vele történnek. Érzi a kínt, a szenvedést, a sikert és a boldogságot. A győztesek örömét, a vesztesek bánatát. Vagy fordítva, mint ahogy ezen a hétvégén történt, mikor is harmadik alkalommal kerítették körül a várat 1031 m hosszúságban, hogy megrendezzék az ultrafutók 24 órás országos bajnokságát. Az Island Boat Show-n tett tanulságos látogatás miatt csaknem teljesen rám esteledett, mire a Nádasdy család egykori várának tövébe értem. Az (idei) első benyomásom igen kedvező volt, úgy tűnt több futó, és több szurkoló, vendég, látogató van, mint tavaly volt. Ebben egyébként meg is lettem erősítve, miközben a főszervező Görög Gyula társaságában virslit tunkoltam kecsapba. Tessék kapaszkodni: a 12 órás váltóra annyi volt a jelentkező, hogy néhány csapatot vissza kellett utasítani. A létszámot híven tükrözi, hogy a rendelkezésre álló 20 kg virsli 30 perc alatt fogyott el.
Olivér kolléga
 Egy boldog ember: Tresó Gábor |
Kerestem ismerősöket, és találtam is! A forgatagban szempillantás alatt kiszúrtam Bérces Edit állandó kísérőjét, Gróf Olivért, akivel a tavalyi bécsi versenyig nyúlik vissza a munkakapcsolatunk. Olivér most is tudott szolgálni hasznos infókkal: “Edit egész jól van, a futópados 24 órát már kipihente, igaz azóta megjárta Tajvant, ami nem sikerült valami jól. Egyelőre vezet egy kicsivel Barakonyi Lajos előtt, de már mondta, hogy nem igazán érzi a futás ritmusát”. Kb. ekkor el is robogott mellettünk, Edit, kiintett, konstatálta jelenlétemet, majd Olivérrel megtervezte a következő körre esedékes frissítést. Egy-két percen belül elszáguldott mellettünk a címvédő Barakonyi Lajos is, a tavaly megcsodált kiegyensúlyozott utazósebességgel. Úgy tűnt, ő a tavalyi taktikák követi, azaz felvesz egy optimális tempót, amivel gyakorlatilag végigfutja a versenyt. Időközben elszaladt mellettünk Kiss Zoli is, az ultrafutó szövetség elnöke, aki hosszú kihagyás után tért vissza a pályára, “egy jó edzés reményében” – ahogy mondta. A rajtlistát böngészve találtam még ismerősöket: a tavalyi versenyt az élről feladó Kalotai Levente egy óra után, a spártai hős, Lőw Andris pedig nem sokkal később volt kénytelen feladni a versenyt.
Egy boldog ember
 A bajnoknő: Nagy Zoltánné a férjével |
Nem sokkal érkezésem után, este tízkor volt a 12 órás mezőny befutója. Ez nem hivatalos bajnokság, ezen a távon ugyanis nem rendez versenyt a nemzetközi szövetség (IAU). Eredményt azért még hirdettek: győzött Kiss András 122,7 km-rel, második lett Csillag György 122,1, harmadik pedig Boros Miklós 118,9 km-rel. Szoros volt, jó verseny volt, bár érdekes, hogy a 24 óra két élenjárója, Edit és Lajos is többet futott, mint a győztes. A félnapos mezőnyben találkoztunk az egyetlen igazán boldog emberrel, kedves ismerősünkkel, Tresó Gáborral, aki olyan lelkesen szórakoztatott bennünket Edit Guinness-kísérletének hosszú éjszakáján. Gábor ugyanis élete első 12 órás versenyén elérte a 100 km-es álomhatárt, sőt 3,1 km-rel túl is teljesítette. A célba érés után sírva telefonált haza, hogy megossza szüleivel az örömhírt. Barátja, Ossó Zoli már kevésbé volt boldog a pálya mellett lévő étterem lépcsőjén ücsörögve. “Nem tudom mi történt, de nagyon fáj a lábam, főleg a jobb, végig hátul, a vádlim és a combom. Lehet, hogy mégis csak a 12 óráson kellett volna elindulnom, ott tudtam volna egy rendeset futni, most meg csak szenvedek. Lehet, hogy nem is megyek tovább.”
Please, pogó!
 A bajnok: Barakonyi Lajos, mögötte Kiss Zoli |
Nem is ment sokkal tovább, éjfél körül már a futók várban kijelölt szálláshelyén pihentette fájós lábát. Eközben eszmét cseréltem Olivérrel, és azon vihogtunk, hogy milyen jó kis szalonpogót nyomnak a Pokolgép- és Ossian-pólós helyi rockerek a hangszórókból dübörgő különféle muzsikákra. Jöhetett Metallica, Nox, Náksi & Brunner, ők vígan árnyékgitároztak és finoman rugdosták egymást. Ide kívánkozó megjegyzés: a zenét, legnagyobb bánatomra, nem Manson szolgáltatta, bár különösebb kritika így sem érheti a lemezlovast, voltak nagyon jó szériái, ill. az ő birodalmában töltöttem fel a kamera lemerült akksiját. Pár perc erejéig érkezett három fiatal Nirvana-fan (kinyúlt, keresztben csíkos kötött pulcsiban, enyhén zsíros hajjal), fiatal korukat meghazudtolóan részeg állapotban. Aztán valaki szólt nekik, hogy Kurt már meghalt, és pia sincs, ezen felháborodva, hangos kiabálással odébbálltak. Én is odébbálltam, azaz nyugovóra tértem, de előtte még konstatáltam, hogy Edit lassult, Lajos pedig kb. 4-5 km-rel vezet egy órával éjfél után.
Mi van?!
 Nem rendeltetésszerű használat |
Hétkor ébredtem, a kollégiumi szoba bukóablakain kinézve, a nyitott reluxa lemezei között örömmel láttam, hogy a gyorsan szaladó felhők között ki-kisüt a nap. Erről (na jó, nem erről) eszembe jutott, hogy még odalent is futnak. Kipattantam az ágyból, irány mosdani, attól majd a szemeim is kipattannak. Hát nem a mosdástól ébredtem fel. A folyosóra kilépve ott találtam Gyulát, aki egy sárga szobabiciklin bizonytalan irányba tekert. “Mi újság odalent? – kérdem én, mire így felel: Edit hazament.” Mi van? Bérces Edit a huszadik órában kiállt, kocsiba ült Olivérrel, és hazamentek. Ezek szerint igaza volt (ami nem meglepő) Editnek, amikor a tizedik óra után azt mondta, hogy ez most nem megy. Döntéséért igazán nem érheti kritika, mindenki tudja, hogy kár lett volna fölöslegesen végigszenvedni a hátralévő 4 órát. Edit esetében annak nincs értelme, hogy 200 km alatt fusson, az ugyanis azt jelenti, hogy nagyon nem megy, csak szenvedés a futás. A megtakarított energiának még hasznát fogja venni a szezon további részében. Bár a lelki dolog lelki oldala nehezebb diónak tűnik. Edit korábban még soha nem adott fel versenyt, idén pedig már kettőt is (a hónap elején, Tajvanon, de akkor tudatosan állt meg 200,4 km-nél a 20. órában).
Kérdés – felelet
Tulajdonképpen ezzel el is fogyott az izgalom, már csak két kérdés maradt nyitva: megjavítja-e egyéni rekordját Lajos, ill. utoléri-e a hölgyek között élre állt Nagy Krisztina a 172 km után kiállt Bérces Editet. Az első kérdésre gyorsan választ kaptunk, két órával a lefújás előtt már mindenki, Lajos is, tudta, hogy nem lesz meg az egyéni rekord, sőt a tavalyi 229 km-es eredményt sem sikerül beállítani. Nagy Kriszta viszont élt a címvédés tálcán kínált lehetőségével, és az utolsó félórában, a közönség lelkes biztatása mellett beérte Editet, és a biztos, ami biztos, egy kört még rá is tett. Eredményhirdetés előtt még mindenki vett egy kiadós forró fürdőt, és elfogyasztott egy tál finom, meleg ragulevest. A győztesek pedig, elgondolkodhattak azon, hogy is fognak felkapaszkodni az irdatlanul magas dobogóra. Amin vígan pöfékeltek a helyi rockerek…
