Újrakezdés – ahogy John John Florence tálalja

A cím megtévesztő: JJ nem vált pályát, egyszerűen csak ezt a nevet adta legújabb kisfilmjének. Mindenesetre valahogy mégis passzol, mert a király Rióban ismét lesérült. Remélhetőleg Fidzsin már készen áll a hullámokra.
“Újra. És úra. És újra.” – ennyi leírást mellékelt John John Florence legújabb filmjéhez, amiben természetesen a kamera mögött is állt.
A kamerák előtt pedig (rajta kívül) Nathan Florence, Ivan Florence, Kiron Jabour, Koa Rothman, és Eli Olson, egyenesen Hawaii-ról.

“A Begin Again egy új kezdetet jelent”nyilatkozta a rider -“Kitörölni mindent, és frissen nekivágni ismét.”

Szüksége is lesz a lelkesedésre, mert a Billabong Rio Pro tavalyi bajnoka idén el sem tudott indulni a versenyen bokasérülése miatt:

Bár így nem tudja megvédeni címét, inkább a visszalépést választotta, ugyanis kiderült, hogy sérülése súlyosabb, mint először hitték. Így azonban van esély rá, hogy felépül a Fiji Pro-ra.

“Kivárom, amíg a bokám 100 százalékban meggyógyul. Várom, hogy egészséges legyek, és készen álljak a Fidzsi-szigeteki, és az azt követő versenyeken” – kommentálta döntését.

Hát ki kell várni, és újra neki kell vágni:

http://vimeo.com/65625885

Comments

comments