Újabb magyar mászó indul nyolcezresre

Lesták Erzsébet őszi célja, hogy első magyarként meghódítja a Shishapangma főcsúcsát.
Lesták Erzsébet a tervek szerint augusztus 30-án indul útnak Magyarországról, hogy innen elsőként bevegye a 8027 méter magasba nyúló Shishapangma csúcsát, ami a 14. nyolcezer fölé magasodó hegy a Földön. Jelenleg hivatalosan Tibetben található, de mindössze pár km-rel van távolabb a nepáli határtól. Nevének jelentése: Tető a füves síkságok felett. Korábban Gosaintharnak nevezték, ami szankszkritul annyit tesz: Szent hegy.

Először 1964-ben Xu Jing kínai mászónak sikerült meghódítania, s a mostani nemzetközi csapat is erre készül, oxigénpalack és magashegyi vezetők segítsége nélkül.

A mászóhölgy, bár még soha nem járt nyolcezresen, komoly tapasztalattal rendelkezik, két évvel ezelőtt, 2011-ben két 7000 méter feletti csúcson is járt Tádzsikisztánban, Pamírban. Első túrája az Etnára vezetett, 1996-ban 3329 méterre, azóta minden évben hódít kisebb nagyobb csúcsokat.

Eredményei:
1996 – augusztus, Olaszország – Etna /3329m/
1997 – július, Marokkó, Atlasz-hegység – Toubkal /4167m/
2000 – augusztus, Irán, Elbruz-hegység – Damavand /5671m/
közben számos 2-3-4000 méteres csúcs következett az Alpokban, Erdélyben, MagasTátrában
2006 – augusztus, Oroszország, Kaukázus – Elbrusz /5642m/
2008 – január, Argentína-Chile, Andok – Aconcaqua /6962m/
2009 – szeptember, Kína (Tibet), Himalája – Cho Oyu /7850-8000m-ig/
2010 – augusztus, Tádzsikisztán, Pamír – Korzsenyevszkaja /7105m/
2011 – július, Tádzsikisztán, Pamír – Peak Chetirek /6230m/
2011 – augusztus, Tádzsikisztán, Pamír – Peak Dushanbe /7001m/
2011 – augusztus, Tádzsikisztán, Pamír – Kommunizmus-csúcs /7100m-ig/

 

Az első magyar, a székelyudvarhelyi születésű Benedek Zoltán idén, május 9-én sikeresen megmászta, ő azonban Lesták Erzsébettel ellentétben osztrák állampolgár.

Először 1987-ben indultak ide magyarok, céljuk a főcsúcs, a 8027 méteren lévő “Main Peak” volt. A hat magyar mászó dr. Nagy Sándor és Ozsváth Attila, majd pár nappal később Balaton Zoltán, Csíkos József, Várkonyi László, Vörös László a központi csúcsig, a 8013 méteres “Central Peak”-ig, ami a legtöbb expedíció célja. A hosszú, éles kitett gerincen a “Main Peak”-ig vezető utat már nem tették meg. Sőt, mivel női mászó mág az alsóbb központi csúcsig sem jutott, Lesták Erzsébet kettős sikert könyvelhet majd el.

A tervek szerint a nemzetközi csapat október közepén tér vissza, az útról a magyar hegymászóhölgy a http://trekking-tours.hu oldalon tudósít majd.

Mászóterv:

2013. augusztus 30. – Magyarországi indulás
2013. augusztus 31. – Érkezés – Nepál – Kathmandu (1350m)
2013. szeptember 1. – Kathmandu – expedíció előkészítése
2013. szeptember 2. – Kathmandu – expedíció előkészítése
2013. szeptember 3. – Kína (Tibet) – Kodari – Zhangmu (2300m)
2013. szeptember 4. – Nylam (3750m)
2013. szeptember 5. – Nylam – akklimatizációs túra
2013. szeptember 6. – Chinese Base Camp (5000m) – Kínai alaptábor
2013. szeptember 7. – Akklimatizációs túra
2013. szeptember 8. – Akklimatizációs túra
2013. szeptember 9. – Middle Camp (5200m)
2013. szeptember 10. – Advance Base Camp (5400m) – Előretolt alaptábor

Mászó-periódus Shishapangma:
2013. szeptember 11-től – 2013. október 6.-ig
Advance Base Camp (5400m) – Előretolt alaptábor
Camp I. (6730m) – Egyes tábor
Camp II. (7045m) – Kettes tábor
Camp III. (7400m) – Hármas tábor
„Central-peak” (8013m) – Központi csúcs
Summit – „Main peak” (8027m) – Főcsúcs

2013. október 7. – Chinese Base Camp
2013. október 8. – Nylam
2013. október 9. – Zhangmu – Kathmandu
2013. október 10. – Nepál – Kathmandu
2013. október 11. – Magyarország

Comments

comments