Trükkös pálya vár a magyar footgolfosokra Malackán

Összesen tizennyolc magyarért szoríthatunk a European Footgolf Trophy Tour (EFTT) második állomásán. A hétvégén Szlovákiában találkozik a nemzetközi footgolf világ krémje, ahol szép számú magyar áll az elrúgóhoz. Hetvennél is többen lesznek tizenegy országból – olvasható a magyarfootgolf.hu-n.

slovak

Északi szomszédunk rendezi az európai sorozat soron következő fordulóját. A helyszín Malacka, egy Pozsonytól északra elterülő település. Természetesen nem véletlenül van magyar neve (szlovákul Malacky), hiszen már az 1200-as évekre visszamenőleg van magyar kötődése, nevét a malacról kapta. Reméljük, a magyar footgolf küldöttség is beírja magát a város történelemkönyvébe.

Versenyzőink ugyanis tizennyolcan indultak útnak Szlovákiába. Varga Gábor, Kuts Zoltán, Balán Zoltán, Kálló István, Sain Antal, Németh Gábor, Gelencsér Gábor, Hinora Ferenc, Hankó Péter, Oláh Attila, Nagy Balázs, Pap Ferenc, Tajtyi Róbert, Balázsi Csaba, Podusil György, Papp Péter, Zsuppán Péter és Czirbus Tamás próbál majd minél kevesebb próbálkozás által “lyukat találni” a focilabdával.

footgolf-ko

Szombaton és vasárnap is tizennyolc szakaszon mérik össze tudásukat a játékosok az Eurovalley Golf Club par 72-es pályáján. A két nap eredményei alapján hirdetnek győztest. Amennyiben az első három hely valamelyikén döntetlen eredmény születik, akkor szétlövéssel döntenek az érmek sorsáról. A nemzetek teljesítményét külön is értékelik, országonként a négy legjobb eredmény beszámításával.

Tomas Dittinger, a szlovák szövetség elnöke a nemzetközi szövetség honlapjának (fifg.org) úgy nyilatkozott, ez hatalmas lépés országa életében, ami a footgolf fejlődését illeti.

“Ez lesz a második versenyünk, októberben tartottuk az elsőt. Remélem, mindenki jól érzi majd magát a nagyon trükkös pályán, amit Gelencsér Gábor segített kialakítani. Nem lesz könnyű jól teljesíteni, hiszen az eddigi legjobb eredmény plusz 14” – mondta a helyi vezető.

Az első EFTT állomáson, Spanyolországban Podusil György volt a legjobb, hatodik helyezésével. A magyar csapat szintén hatodik lett a nemzetek rangsorában. Akkor az amerikai Mark Woodward nyert, ő biztosan nem gyarapítja pontjai számát, ezúttal nem repüli át az óceánt.

Comments

comments

Szólj hozzá

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.