TÉLFESZTIVÁL: Pár nap múlva már rajtol a Fridge!!!

Második alkalommal is várja a budapesti Monster Energy Fridge fesztivál a snowboard és a freeski rajongóit november 10. és 13. között. Ahogy az tavaly is volt, a versenyeket óriási buliköntösbe csomagolták. Olyan előadók teszik tiszteletüket Budapesten, mint DubFX, Pendulum, Steve Aoki vagy a Scooter, így nem csak a sport, de a zene szerelmesei is találnak maguknak programot.

 

A tavalyi évhez hasonlóan idén is a Városligeti Műjégpálya várja majd a jeges élményre vágyókat. A rendezvény szíve természetesen a műhóval borított 60 méter magas rámpa lesz, amin a világ legjobb snowboardosai és freesíelői parádéznak majd.
A Fridge második felvonása mindenképp felülmúlta a várakozásokat, hiszen a tavalyi verseny sikerén felbuzdulva a megmérettetést a TTR4-es kategóriába sorolták.

"Technikailag mindig nehezebb egy városi ugratón ugrani, ugyanis a körülmények sokkal mostohábbak mint a természetes környezetben. Nehezebb megfelelő minőségű havat készíteni és kezelni a pályát. 
A versenyzőknek nem igazán van bemelegítési lehetőségük, illetve van, de már az első ugrásnak islegalább 20 méteresnek kell lenni a biztonságos érkezéshez. Ezek a versenyek a trükkökről szólnak, amelyek több szempont szerint pontozhatóak, de a legfontosabb a minél stílusosabb és szebb kivitelezés. 
Olyan srácok lesznek Budapesten, akik igazi profik, akikmögött több tízezer dolláros szponzorációk állnak. A 2011-es Monster Energy Budapest Fridge fesztiválon a magyar snowboardos és freeski elit-community legkiválóbb emberei képviseltetik magukat! Így például snowboard oldalról: Liptay Dávid, aki régóta elismert színfoltja a hazai és külföldi elitnek valamint Szigeti Viktor, aki a fiatalabb élvonalba."

A versenyek után hajnalba nyúló buli és őrült hangulat várja majd a szórakozni vágyókat a színpadoknál és a Burn Party Arénában, ahol a világ legjobb fesztivál bandái és dj-i pakolják majd a jobbnál jobb zenei szetteket.

Információ a versennyel kapcsolatban:

A Fridge egy komplex meghívásos és open freeski és snowboard verseny.
Ez azt jelenti, hogy lesz 15 meghívott rider és 15 várólistáról bekerült rider. Alább látható a kategóriánkénti 30 rider kvalifikációtól a döntőig vezető útja.

Free Edzés csütörtök 16:00tól
Ski edzés szombat 14:00től

Kvalifikáció SKI Szombat 16:00tól
30 rider
3kör

Döntő SKI 20:00tól 8rider
3kör

Free edzés csütörök 16:00tól
Snwbd edzés péntek 14:00től

Kvalifikáció Snowboard Péntek 16:00
30rider
3kör

Döntő Snowboard 20:00tól
8rider
3kör

Jegyinfo:

A csütörtöki elővételes jegyek ELFOGYTAK! A helyszínen természetesen tudtok még jegyet venni, valamint a bérlet érvényes csütörtökre is! A többi napijegy továbbra is 3.800 Ft-ért kapható!

Ne feledjétek tehát, november 09-13 Fridge Fesztivál a Városligeti Műjégpályán!

Comments

comments