Szörflegendák kukáztak Balin a Quicksilver-futam alatt

…mert a tiszta part igenis fontos. Na és persze a tiszta partot ki is próbálták egy versenyen. A Quicksilver Uluwatu Challenge-t a Nagy Bali Eco hétvége részeként rendezték meg.
Bali, a szörfösök egyik kedvelt célpontja.
A Quicksilver Uluwatu Challenge-t – június 23-án – a Nagy Bali Természetvédő Hétvége programpontjaként rendezték meg. A szörf éllovasai szörfözgetéssel szórakoztatták a partra vetődőket, az önkéntes tisztogatókat, majd leszállva a magas hullámokról, maguk is beálltak a helyiek és környezetvédők közé.  Szedték a szemetet a strandon, szépítgették a környezetet, hogy olyan maradjon, ahova érdemes visszatérni.

Ez azért is kiemelten fontos, mert az Indonéz szigetvilág igencsak felkapott lett az utóbbi időben – a szörfturizmusnak, általában az idegenforgalomnak köszönhetően.
Azonban a helyiek nehezen tudnak a fejlődésben, infrastruktúrában lépést tartani, ami komoly gondokat okoz. Ez a már harmadszor megrendezett hétvége arról szólt, hogy felhívják a figyelmet a környezetvédelmre, így a megmozdulások, szörfversenyek, oktatások, konferenciák is erről szóltak.
Jött rengeteg pro és amatőr szörfös, a szállodák és bárok megteltek turistákkal, érdeklődőkkel és érdekeltekkel. Több multi is képviseltette magát.

Ez nem ismeretlen és új küzdelem: a Surfing for Change csapata is ezért szörfözi körbe a világot.
Filmeket csinálnak és segítenek.

Ez a part egyébként azért is nagyon fontos, mert népes teknőspopuláció él errefelé.
Mark Richards és Simon Anderson most segített nekik, hogy meg ismaradjanak. De nem csak ők.

Számos pro felvonult: Ausztráliából például Mark Richards, Peter McCabe, Matt Hoy, Jake Paterson és az 1989-es világbajnok, Martin Potter érkezett; hozzájuk csatlakoztak a helyi legendák:  Made Switra, Gede Narmada, Ketut Menda, Ketut Pitur és Wayan Gantiyasa, Made Lana, Rizal Tanjung, Tipi Jabrik és Wayan Gobleg.
Nyolcvan szerencsés szörfös indulhatott, és a 30 perces melegítőfutamok után csak öten kerültek a döntőbe.

Minden szörfös igyekezett utolérni a legjobb hullámot, hogy minél több pontot szerezzenek csapatuknak. A végén három csapat maradt, mind 26 ponttal zárva, a győztes végül a japán profi, Mah Ono csapata lett, mivel a legtöbb futamgyőztes közülük került ki.
A második helyen az ausztrál Jake Paterson csapata végzett, a harmadik helyen a helyi Made Switra és társai.

Az ausztrál bajnok, Martin Potter olyan lelkes volt… Sok szép emlékem van innen és nagyon boldog vagyok, hogy itt lehetek. Hosszú idő eltelt, mióta utoljára itt versenyeztem és szinte a felismerhetetlenségig megváltozott itt minden. De ha az ember rááll a hullámokra, érzi Uluwatu varázsát. Az egytlen dolog, amit még kívántam volna, az egy hat láb magas hullám… de bitos vagyok benne, hogy jövőre az is lesz.” Nagyon fontosnak tartja, megőrizni ezt a szigetet. “Még 1982-ben jöttem Balira, és azóta sok minden megváltozott, s mint tudjuk, nem mindegyik változás volt jó, különösen a környezetet elnézve. Ez most nagy probléma itt, segíteni kell a balinézeknek, segíteni megérteni, hogyan védjék meg ezt a paradicsomot.” – mondta a szörfös, aki tavaly is eljött és mindig is fontosnak tartotta és tett is a bolygó védelméért. “Azt szeretném, hogy a gyerekeim és gyerekeik is úgy tudják majd élvezni Balit, mint én – és azt hiszem, ennek a legjobb módja ha segítünk a helyiek nevelésében, a ygerekektől kezdve.”

A másik ausztrál világbajnok, Mark Richards, aki négy éven át (1979-1982) őrizte e címet, hasonló lelkesedéssel nyilatkozott.
“Bali olyan gyönyörű hely, a béke szigete, és senki nem akar szemetet látni mindenhol. Először 1980 körül jöttem Balira versenyezni. Voltak útjelző táblák, hogy vágj keresztül a bokron, le a bambuszlétrán, be a barlangba… Elképesztő különbség van a mostani helyzet és a között. Látjátok, mit tett a szörfözés, hogy mennyire fontossá vált itt és megváltoztatta a helyiek életét? Mi nem akarjuk, hogy a szörfözés elpusztítsa ezt, segíteni szeretnénk megőrizni.” Ő maga már második éve jön a The Bali Big Eco Weekendre

A szörfösök nem csak nyilatkozataikkal segítettek, Mark Richards, Martin Potter, Jake Paterson és Matt Hoy mind felajánlották deszkáikat az itt zajló aukción. Simon Anderson a -3 fin meghajtós szörfdeszka design feltalálója és a 11-szeres világbajnok Kelly Slater szintén hozott egy-egy deszkát. A licitálás gyors és kemény küzdelmekké vált, különösen a Mark Richards szörfdeszkájáért folyt a harc, míg végül a büszke új tulajdonos ( Bruce Waterfield a Coca Cola-tól) 6500 dollárt adott érte.

Egyébként hamarosan az ASC versenyzői is elözönlik majd a helyet, mivel az ázsiai bajnokság következő állomása, július 4-7. között épp Bali lesz. A Billanbong Pro nyílt bajnokság, bárki nevezhet, de az ASC tagjai némi előnyt élveznek majd a táblán.

Comments

comments