Az előző epizódban megérkeztünk Solkanba, a verseny helyszínére, ebben a részben pedig, versenyezni is fogunk. Gazsi és Tomi megküzd egymással, meg a ravasz pályával, riporter kamerázik, fotózik, nézi az órát és sütkérezik. A végén Gazsi győz, de nem Tomi a legszomorúbb.
 A verseny plakátja  |
A szlovéniai szlalom-kajak válogatóról szóló beszámolónk első részében arról olvashattatok, miképpen jutott ki a magyar kontingens a Socán felállított szlalompályára. A könnyed bevezető után következzen a vérre menő (na, jó, azért mégsem vérre) küzdelem!
Ez a nap is jól kezdődött. A szállás árában benne foglaltatott a reggeli, így a szombat egy kiadós kajálással indult. Kell is az energia a versenyre, nem lesz szmokingos esküvői menet megevezni a pályát. A tét nagyságához képest (ekkora tétre még soha nem ment a játék) mindenki felettébb nyugodt, leginkább azon mérgelődnek, hogy nem finom a kávé (hát, mézzel ízesítve nem csoda), és nincsen lekvár (tényleg nem volt). Teli hassal érkezett meg a küldöttség a Soca partjára, ahol már lüktetett az élet. Az európai egység jegyében számos nemzet felvonult a hazaiak mellett: osztrákok, németek, franciák, olaszok, bosnyákok, horvátok, de volt macedón, luxemburgi és japán (ő nem az európai egység jegyében) reprezentáns is. Kicsi (alias Bagi Attila), jó szokásához híven, ismerkedett, mire a sajtó kikászálódott a buszból, addigra ő már megtalálta a tavalyi augsburgi vb-n megismert macedón kollégát, akit nem volt nehéz felismerni rozsda színűre festett irokéz frizurájáról, és arról, hogy remekül evez, ugyanis negyedik lett a vb-n.
16-os először
 Nagy Laca alaposan kievezte magát |
A rajtszámokért 50 euró kauciót kellett letenni, úgyhogy nem ártott vigyázni a számozott trikókra. A hajókat meg kellett méretni (9 kilónál nem lehet könnyebb), utána lehetett vízre menni. A rajtlista szerint először Olasz Erika ismerkedhetett meg a pályával. A fiúk árgus szemmel figyelték a hölgyet, aki a pálya felső részén felettébb magabiztosan vette a kapukat, az alsó részen azonban kezdett fáradni, és a végére már nem nagyon maradt ereje. A rendezők nem is nagyon kímélték a lapátolókat: 18 kaput kellett bevenni (érintésért +2, kihagyásért +50 másodperc a bünti), és még a 16-os kaput is folyással szemben kellett abszolválni. Ráadásul ebből is nagy lendülettel kellett kijönni, különben az utolsó két kapu mellett úgy vitte el a sodrás az embert, mint a huzat. Erikának sem jött össze a vége, viszont nem eszkimózott (borulás-fordulás kombináció), ami nagy-nagy elégedettséggel töltötte el. A srácok is lapogatták a hátát, mondván, jobbat ment, mint várták.
Folyami traverz
 Zöldet folyás irányban, pirosat folyással szemben vesszük |
Kicsi is bevetette minden vadvízi rutinját, de ez a szombat nem az ő napja volt, sorra szaladtak el mellette a kapuk. Laca (alias Nagy László, a rodeó magyar bajnoka) azonban kitett magáért! Írd és mondd egyetlen kaput hagyott ki, ahol egy kicsit elszámította magát, ezen kívül mindössze három érintése volt. Ez pedig több mint tiszteletre méltó eredmény egy olyan nehézségű pályán, mint ez volt. A pálya ugyanis, lévén természetes, nagyon széles volt, rengeteget kellett traverzálni (keresztbe evezni), mivel a rendezők előszeretettel rakták a kapukat átlósan, és csak ritkábban egymás alá. Laca azonban remekül evezett, bár elmondása szerint voltak gondjai: “Nem mindig tudtam, hogy éppen hol járok, mindjárt az elején volt olyan érzésem, hogy eltévedtem, és a végére nagyon el is fáradtam”. Fura dolog ez, itt ugyanis nem minden az erő: 12-13 éves gyerekek úgy eveznek, mint a gép, öröm nézni őket, ugyanis nem az erő van velük, hanem a technika, az, hogy naponta eveznek ilyen pályákon.
16-os másodszor
 Az első futam megpecsételte Tomi sorsát |
Ballai Tomi nem evez naponta ilyen pályákon, de ez az utolsó két kapuig nem látszott rajta. Remekül vette az akadályokat, ami nem csoda, ő ugyanis, mint a díjugratók, memorizálta a pályát, tudta, melyik kapuban mi vár rá. Ügyesen használta ki a sodrást, az erejével sem volt baj, szépen sorban fogytak a kapuk. Amikor a 16-oshoz, az ominózus visszafordítóhoz ért, még csak egy érintés (+2 mp) volt a rovásán. Itt azonban nem kellő lendülettel hajtott ki a kapun, el is vitte a sodrás, mint a miskolci gyors. Elszáguldott mellette a 17-es, majd a 18-as is, ott még gondolkodott, hogy érdemes-e visszafordulni (magyarán: meg lehet-e járni 50 másodpercen belül), végül a cél felé vette az irányt. Nagyon nagy kár ezért a taktikai hibáért, így ugyanis biztossá vált, ha Göncz Gazsi nem követ el hasonlóan nagy hibát, akkor az első futam után eldől kettejük versenye.
Erő kontra technika
 Gazsi két jó futamot produkált |
Így is lett, ugyanis Gazsi nem hibázott, pontosabban kaput nem hagyott ki, csupán három érintése volt, ami szinte elhanyagolható, ráadásul remek időt evezett, a mindenesetre a mieink közül a legjobbat. Összehasonlítási alapként ugyanis csak ez szolgálhat, a külföldi menőkhöz egyelőre nem lehet mérni a magyarokat. Viszonyítás gyanánt: a leggyorsabbak 85-90 másodperc alatt tették meg a kb. 200 métert, max. egy érintéssel, míg a mieink ennél kb. fél perccel voltak lassabbak. A magyar evezősök kénytelenek az erejükre hagyatkozni, míg a többiek a technikai tudás birtokában sokkal jobban tudnak sáfárkodni az erővel, és a pálya végén képesek ugyanolyan tempót evezni, mint közvetlenül a rajt után. Szakértők szerint a vadvízi kajakozás teljesen más izomcsoportokat mozgat, mint a síkvízi, és más evezési technikát követel, más a lapáttartás, és a hajókezelés módja is. A magyar legények síkvízen sajátították el az alapokat, és a rövid nyugodtabb szakaszokon láthatóan gyorsabbak voltak, mint vetélytársaik. Csakhogy ilyen szakasz alig van szlalomban, kb. a pálya 10%-án lehet profitálni a síkvizes múltból.
És 16 harmadszor
 Mínusz két pont |
Utolsónak Jávor Zoli is lecsúszott, bár az alsó pályarészen már inkább csak vitette magát. Itt lehetett lemérni a fent említett különbséget: Zolit a kapuk között utolérte az utána induló (ő tisztelettudóan el is engedte a gyorsabb hajót, kedvenc tizenhatosunknál), majd az utolsó kapu és a cél közötti csendesebb részen kis híján visszaelőzte.
A második futamra valóban nem maradt sok izgalom, mindenki hozta az első körben látott formáját (gyakorlatilag másodpercre azonos időt evezve). Tomi most csak az utolsó előtti kaput vétette el, de ez nem osztott, nem szorzott, hiszen Gazsi ezúttal is alig hibázott. Az egyetlen izgalmat (a kutyáikat sétáltató szőke lányokon kívül) az a sporttárs szolgáltatta, aki szó szerint zátonyra futott (nézd meg a pórul járt sporttársat – és egy furcsa idegent – a remek fotógalériában) a pálya középső részén. Éppen ki tudott kecmeregni a hajóból, mielőtt azt a sziklához préselve kettétörte a sodrás. A parton lesben álló vízimentők kimentették, és partra tették, így személyi sérülés nem történt.
Beért az utolsó induló, nem maradt megválaszolatlan kérdés, eldőlt, hogy Göncz Gazsi utazhat Athénba a világkupa fordulóra, és próbálhatja meg kivívni az olimpiai indulás jogát. Érdekes módon nem az ötkarikás párharc vesztese, Tomi volt a legjobban elkenődve, hanem barátja, Laca. “Sajnálom Tomit, mert nagyon készült erre a versenyre. Egész télen edzett, nagyon jó kondiban volt, szerintem ő volt a legjobb erőben közülünk, és tényleg sokat belefektetett. De ez van, egyet hibázott, ennyit sem lett volna szabad. Remélem egyszer lesz még lehetősége javítani.”
Ebben maradtunk, miközben a racsnis hevederrel rögzítettük a hajókat, megvetettük hátul a franciágyat, és elindultunk haza.
