Szezonkezdés hajóban: Majthényi és Domokos új hajóban bontott vitorlát

Repülő hollandi kiválóságaink hajót cseréltek, és már két aranyérmet beszereztek ebben az évben. A szezonban nemzetközi vizeken is hajóznak, és cél ismét a Vb aranyérem.

A szeles idővel elindult a vitorlás élet. Egyre többször futnak ki a versenyzők, részben edzeni, részben új hajójukat tesztelni. Hajóba szálltak legjobb repülő hollandi versenyzőink is, akik máris sikerrel nyitják az évadot. Majthényi Szabolcs és Domokos András ugyanis már bezsebelt két aranyérmet ebben az évben. A közelmúltban egy fertő-tavi nemzetközi megmérettetésen versengtek, ahol négy futamból négyet nyertek. Valamint, az Évadnyitó Balaton Bajnokságot is megnyerték, kategóriájukban. Majthényi Szabolccsal a repülő hollandi hajóosztályról és versenyszezonjukról beszélgettünk.

Szenvedélye a vitorlázás

Szabolcs már az összes hajóosztályban nyert magyar bajnokságot, 1994-ben Vb-t, azóta





Szabolcs gyerek kora óta vitorlázik
pedig sokszoros világ- és Európa-bajnok. – Imádok a vízen lenni, legyen az 8 méteres nagy hajó, vagy repülő hollandi. Vonz a természet közelsége, a víz illata, de főként a versenyzést szeretem – mesélte szenvedélyéről az extrem.hu-nak a profi vitorlázó.
Szabolcs szenvedélye pedig – mint mondta – toleráns munkahelyet kíván. Hiszen ahhoz, hogy a Majthényi – Domokos versenypárosnak tavaly sikerült ötödik aranyérmét megszerezni a floridai repülőhollandi Vb-n, ahhoz némi gyakorlás sem ártott. – Mégsem hiányzom túl sokat a munkahelyemről, mert általában hétvégenként edzünk – tette hozzá Szabolcs.

Új hajó, egyszerű felszereléssel

A páros idén is tervezi, hogy a legtöbb versenyen ott lesz, mind az augusztusi országos bajnokságon, mint külföldi megmérettetések során szállnak majd hajóba. – Következő versenyünk Pünkösdkor lesz Balatonföldváron, ahol nemzetközi mezőnnyel mérkőzünk. Erre a versenyre jönnek majd szlovén, osztrák és horvát vitorlázók is. Júniusban Dániában edzőtáborozunk, majd júliusban irány a világbajnokság – tudatta Szabolcs.

Elmondta azt is, hogy idén hajót váltottak, amit még szokniuk kell. – Ugyanattól a gyártól jött a hajónk, amit azonban még ki kell ismernünk. Hiszen, az nem jelent semmit, hogy miként siklott a Fertő-tavon, ami lágyabb víz, mint a Balaton. A sebességét még nem sikerült bemérnünk, de ezen is túlesik hamarosan – fűzte hozzá Szabolcs. A páros




Trapézolásban is remek páros
hajójának a felszereltsége a legegyszerűbb az egész hazai repülő hollandi mezőnyben. Szabolcs szerint ugyanis, csak a fontos felszerelésekre van szükség, a többivel miért terhelnék hajójukat. – A mi hajónkon van a legkevesebb veret az egész mezőnyben. A karbon árboc azonban maradt, és persze azért az új hajó deckje is mutat változásokat – vallotta be hazánk élvitorlázója.

Továbbra sem lesz olimpiai osztály a repülő hollandi

Ezt a hajótípust tényleg nem szükséges túlzottan felszerelni, hiszen, így is a leggyorsabb hajók között van. Nem véletlen, hogy a hajóosztály az olimpiai státuszt is kiérdemelte1957-ben, ami sajnos csak Barcelonáig (1992) tartott, és mint Majthényi Szabolcs mondta, egyelőre nincs remény, hogy e rangos, olimpiai helyet visszafoglalja.
Pedig e legendás, kivételes képességekkel bíró kétszemélyes hajóosztály versenyzésre termett. – A repülő hollandi remek hajóosztály – mondta Majthényi, aki nagyhajókon is versenyzik, mégis a szívéhez a legközelebb a repülő hollandi áll.

Ezek a vitorlások már egészen kis szélben is nagyon jól megsiklanak, igényesek és szellemileg is kihívás kormányozni. Ugyanis, számos állítási lehetősége van rajta, így nem elég a jó taktika, agyilag is ott kell lenni a versenyek, és a hobbivitorlázás során is. Például a rudazata is folyamatosan állítható, megemelhető az uszonya is, úgyhogy rendkívül összetett hajóosztály – tudatta a profi vitorlázó.
Nem véletlen tehát, hogy sok híres vitorlázó kipróbálta magát repülő hollandiban. Mint például a sokszoros olimpiai bajnok dán Poul Elvström, vagy az America kupa kormányos és egyben a CNN hírtelevízió megalapítója Ted Turner is ilyen hajóba szállt már.

Vitorlázz bele az extrem.hu-n: Vitorlázás Dosszié

Comments

comments