Szenzáció: új Kenese-Keszthely rekordot állított fel az RSM DTM Sailing Team

“Hihetetlen, de megcsináltunk: 1 óra 57 perc a Balaton hosszanti átvitorlázásának új rekordja, amely a tegnapi napon 2014. október 24-én dőlt meg, a rekordot az RSM DTM Sailing Team GC32-es katamaránja állította be, a korábbi idő így 25 perccel került megjavításra, amelyet a kétárbocos Fifty-Fifty katamarán tartott” – olvastuk Lange Péter írását a porthole.hu oldalán.

00003058

Fotó: Cserta Gábor

A csapat idei szezonja nem indult jól; számos technikai problémát kellett áthidalniuk, amit az új GC32-es kifejezetten új technológiája és a csapat innovációs vágya okozott. Lépésről lépésre építkeztek, a kékszalagon már bepillantást nyerhettünk abba, hogy az új hajó mire lehet képes.

A csapat egy rekordkísérlet céljából, kis idővel a verseny után újra összeállt – a spontán ötlet célja egy új Kenese-Keszthely rekord felállítása volt.

“Szerdán és csütörtökön rendesen fütyült az északi szél, komoly hidegfront betörés volt, így úgy döntöttünk, hogy a még mindig kitartóan fújó északi szélben pénteken vágunk neki a távnak.” – kezdte meg az élménybeszámolót  Kalocsai Zsolt, a csapat “gründolója”. “Reggel 8 órakor találkoztunk Balatonlellén a lellei BavariaYacht Clubban, a GC32 otthonában. Korán reggel még 30 csomó feletti szél fújt, így kétséges volt, hogy tudunk-e daruzni. Fél tízre kicsit csillapodott a szél, így óvatosan nagy körültekintéssel vízre tettük az RSM DTM Sailing Team GC32-es katamaránját.”

00003066

Fotó: Cserta Gábor

A repülő katamaránozás a vitorlázás forma 1-es kategóriája, így a technika ellenőrzése minden menet előtt kötelező, hiszen a csapat épsége mindenek előtt jár, ezt a szabályt RSM DTM Sailing Team is betartotta.

“A korábbi 20 csomó feletti szél folyamatosan gyengült a keleti medencében, így 10 csomó körüli szélben vágtunk neki a távnak. Kenesétől a Tihanyi csőig 17-20 csomós sebességgel haladtunk, a hajót nagyrészt sikerült teljesen a levegőben tartani, a szignifikáns szélkihagyásoktól eltekintve, amikor 10 csomó körüli sebességre esett vissza sebességünk. A repülés élvezetes volt, az esőcseppek kisebb tűként szurkálták az arcunkat, kétszer keményen belecsapódtunk a Balaton vízébe. Az első kemény landolás során Kaiser Laci tigrisbukfence az első hálóban megörvendeztette a csapatot.A nagyobb C0-t nem hoztuk el, így be kellett érni a kisebbel, ami folyamatosan fenn volt, ezt Apa kitartóan csörlőzte, Kacsa a nagyvitorlát kezelte, Somi meg intézett minden mást, kisebb megnyugvást követően a travellert. A keleti medencében a csúcssebességünk 23,2 csomó volt (43 km/h), összességében tisztességes átlagsebességgel haladtunk Tihany felé. A Tihanyi takarásba 14 órakor értünk, a jó széliránynak köszönhetően 7 perc alatt áthaladtunk a csövön. Ekkor 10 csomó körüli átlaggal haladtunk, nem véletlenül merült fel a csapatban, hogy milyen jó lett volna, ha 2 órával korábban indulunk, hiszen ekkor lényegesen jobbak voltak a körülmények.” – folytatódott a beszámoló.

Tihany után a széljárásnak köszönhetően a csapat nem tudta kihasználni a GC32 menettulajdonságait, ráadásul az iránybeli változtatások miatt a táv is növekedett. Később szerencsére egyre gyorsult a GC32 – 22 csomó körül szárnyalt, majd 25 csomó fölé került, ekkorra a társalgási szókincs már csak két alapvető szóra szűkült: “nyiss, zárj”…

“A Badacsonytomaj-Fonyód tengelyt elérve a repülő hajó igazán elemében érezhette magát – hiszen a sebesség tovább nőt – ekkor értük el a korábban már megtapasztalt csúcssebességünket, ami 30,3 csomó volt. A györöki csücsköt 15 óra 25 perckor érintettük, ekkor már látszott, hogy az elmúlt 1 óra szárnyalásának köszönhetően meglesz az új rekord, a kérdés mindössze annyi volt, hogy sikerül-e 2 óra alatt teljesíteni a távot?”

00003062

Fotó: Cserta Gábor

Megcsinálták!

A regisztrált idő 15 óra 49 perc volt, így 2014. október 24-én megszületett az első 2 óra alatti Kenese-Keszthely rekord: 1 óra 57 perc.

Sailing Team RSM DTM Hungary KK csapattagjai:

Vándor Róbert
Kövér Laszló
Fekete András
Kaiser László
Kalocsai Zsolt

 

Comments

comments

Szólj hozzá

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.