Szélcsatorna Magyarországon?

Nagy dolog van készülőben. Magyarország a közeljövőben egy függőleges szélcsatornával gazdagodhat, amivel anélkül élhetjük át a repülés élményét, hogy kiugranánk egy repülőből. A szélcsatorna még csak a tervrajzon létezik, de máris nagy sikere van.


A zuhanás élménye

A repülés vágya, ahogy mondani szokták, szinte egyidős az emberiséggel. Mára, akinek van hozzá mersze, és persze van rá pénze, az megtanulhat ejtőernyőzni, és egy-két percig élvezheti a zuhanás élményét. Sőt, aki nem akar vagy nem mer egyedül, annak ott a tandemugrás. Persze akármilyen tapasztalt az oktató vagy maga az ugró, attól az ejtőernyőzés még veszélyes üzem. Ezért is találták ki a (függőleges) szélcsatornákat, ahol sokkal biztonságosabb körülmények között élhetik át a szabadesést a kezdők, és gyakorolhatják a kunsztokat a profi ejtőernyősök. A Szabadesés Szimulátorként vagy Levitációnáriumként is emlegetett építményben levegőt fújnak felfelé nagy sebességgel, ez a „léghenger” tartja fenn az ugrókat.


Glück Balázs, a tervező

Az ilyen szélcsatorna azonban nem olcsó mulatság, ezért is óriási hír, hogy a világ egyik legnagyobb szélcsatornáját kis hazánkban fogják felépíteni a közeljövőben. Bár még meg sem kezdték az építkezést, máris nagy az érdeklődés. Persze mi is belelkesültünk, és sikerült is utolérnünk a szélcsatorna tervezőjét, Glück Balázst, akit a terveiről és a bürokráciával vívott szélmalomharcáról kérdeztünk.



– Hogyan jutott egyáltalán eszedbe, hogy egy ilyen gépet tervezz Magyarországra?



– Amúgy is hasonló teljesítményű gépeket tervezek. A végleges műszaki megoldás kb két év alatt állt teljesen össze, ahhoz, hogy minden általam támasztott követelménynek megfeleljen. Pl: üzemeltetési költségek, zajszint, környezetvédelem, statika, megvalósítható teljesítmény, a konkurenciához viszonyított nagyságrendbeli minőségjavulás mind a teljesítmény mint az elérhető ár tekintetében, design, alkalmazási terület kiszélesítése a turistákra is, stb.

– Akkor vegyük is ezeket sorra. Kezdjük a leghúzósabbal. Mennyibe kerül mindez vagy ez üzleti titok?



– A megtérülést kb. 6-8 éves időtartalmon belül tervezzük, ami egy ilyen beruházásnál elfogadható – ennél konkrétabbat egyelőre nem mondhatok. Mára már biztossá vált, hogy a befektetés kizárólag a saját magántőkénkből fog megvalósulni. Ebből következik, hogy többen, pontosabban hárman vagyunk üzlettársak.


A magyar szélcsatorna terve

– Hol van a legközelebb ilyen gép?



– Ilyen rendeltetésű, de kis teljesítményű gépből kb. 25-30 van a világon. Ebben a katonai létesítmények is benne vannak, sőt azok is, amik már az elavultság miatt nem működnek. A környező országok közül Németországban és Svájcban találhatóak ilyen gépek. Számszerűen Németországban 1, Svájcban 2. Ezen kívül tavalytól Franciaországban van egy ugyanekkora teljesítményű gép. A mienk teljesen saját tervezésű, és nyugodtan mondhatom, profira sikerült, a terveink több rostán is átmentek, és bizony keményen oda vágunk a nemzetközi konkurenciának, ha elkészül.


körjáték

A kisebb gépek legnagyobb hátránya egyrészt a meghajtó részben van, mivel ezek szinte mindegyike diesel motorral hajtott (ezeket egyébként már környezetvédelmi szempontok miatt és a zajszintjük miatt hatóságilag üzembe sem engednék állítani), továbbá nincs meg a megfelelő szélsebesség ahhoz, hogy a turistákat két oldalról megfogva ”reptetni lehessen”. Ezek szinte kizárólag csak ejtőernyősöknek jók, de ezeket is csak bő ruhában lehet használni. A mi gépünk 250 km/h –ás szélsebességre képes, míg a többi berendezés 180 km/h –ás szélsebességre. Ez azt eredményezi, hogy a mi berendezésünkben bő ruha nélkül is lehet repkedni.

– Ezek alapján gondolom a környező országokból is nagy az érdeklődés.



Hát bizony mi sem számítottunk ekkora érdeklődésre, de talán ez érthető is, hiszen mindenki számára csábító dolog hogy itt lent a földön is megtapasztalhatja – biztonságos körülmények között -, hogy mit is érez egy ejtőernyős zuhanás közben. Ehhez túl nagy bátorságra nincs szükség, hiszen hihetetlen szigorú biztonsági követelményeknek kellett megfelelnünk ahhoz, hogy az engedélyeket megkapjuk. Elsősorban persze az ejtőernyős társadalom aktívabb ezen a téren, de több rendezvényszervező cég is érdeklődik. Talán azért is, mert mi nem csak egyszerűen a „levegőt” szolgáltatjuk. Terveink szerint lesz használat közbeni zenehallgatás, dvd minőségű felvételek, büfé, később kivetítők, oktatás, nemzetközi versenyek, később a téliesités, külföldieknek szálláslehetőség stb. Maximális használói létszámot 5 főre terveztük, a max. nézőszámot pedig 260 főre. Az árakról sajnos még nem tudok pontos adatokat, de kb. 2500-3500 forint közé esik majd 1,5 perc használat.



– Jól hangzik, de mikor lesz ebből realitás?


Grafika a téliesített megoldásról

– Ami az építés kezdetét illeti, erről sajnos még nem tudok pontos időpontot mondani. Most kaptuk meg a gyártási engedélyt és a nemzetközi szabványosságot igazoló tanúsítványokat. A gyártás szervezése folyamatban van. A berendezés gyártási ideje négy hónapra van előirányozva, de persze ez nagyban függ a beszállítók rugalmasságától, mivel a fő alkatrészeket Angliában, és Németországban gyártatjuk le. A beruházás legrázósabb része pillanatnyilag az ernyőnyitás. Az engedélyeink erre még nem szólnak. Miután elkészül a gép, megépítjük az ehhez szükséges biztonsági felépítményeket, és ezután jöhet a próba. Az eredményekből tervek lesznek, majd újból átmegy a bürokrácián, és csak ezután lesz hivatalosan ernyőnyitás. DE LESZ!! Az elképzelés az, hogy egy erre a célra tervezett ernyő nyitása után a levegő felfúj kb. 50-60 méterre, és ezután van lehetőség a leszállásra. A problémánk a rendellenes nyitásokkal van. Ezért nem szeretnék még részleteket elárulni.



A szélcsatorna sorsát mostantól figyelemmel kísérjük, amint új információink lesznek az építésről, a helyszínről vagy a tervezett nyitásról, arról az extrem.hu oldalain beszámolunk.

(A cikkben található grafikákat Glück Balázs bocsátotta rendelkezésünkre, Balázs fotója az eje.hu-ról való, az akciójelenetek pedig az orlandoi szélcsatorna weboldaláról való. )

Comments

comments