Száguldozó vakondkirályokat avattak Kőbánya legmélyén

Csúszós beton, rengeteg kanyar, sok induló és jó hangulat – így írhatnánk le a derbit. A McDonald’s BringaMánia Vakond futamán a több mint félezer résztvevő teljesen megtöltötte a kőbányai alagútrendszert.

A földalatti pálya még a legügyesebbeket is szokatlan kihívás elé állította, a nedves, csúszós kanyarokban, a gyors vonalvezetésen, a remek akadályok között minden korosztályban kemény meccsek alakultak ki. Délelőtt a gyerekek kezdtek, az ovisok egyéniben, a nagyobbak már váltóban versenyeztek egymással.
A Vakond Futam sajátságaként, az első kis kört futva kellett megtenni, majd bringára pattanva kezdődhetett a száguldás az alagutakban.
 
Az általában családostul érkező résztvevők frenetikus hangulatot teremtettek, délelőtt még apu szurkolt a gyereknek, délutántól fordítva mentek a dolgok.
Természetesen a farsangra való tekintettel, sokan jelmezbe bújtak, és a szervezők különdíjakkal is jutalmazták a legötletesebb maskarákat. Volt amerikai focicsapattól, műtőssegédeken keresztül, méhecskékig, sok-sok, kerékpáron ritkán látható szerelés.

 

A délutáni junior, felnőtt és master váltók után kezdődött az elit versenyzők egyéni küzdelme, ami már eszeveszett tempót hozott a csúszós beton ellenére.

A futamot megtisztelte a kőbányai klub magyar cyclocross-bajnoka, Buruczki Szilárd is, azonban ő sem bírt a remek napot kifogó Búr Zsolttal, a Bringabanda versenyzőjével, aki magabiztosan nyert. 
 
"Nekem kedvezett, hogy futnunk kellett egy kiskört, és kisebb előnnyel tudtam bringára pattanni. Innentől el tudtam kezdeni a saját tempómat hajtani, miközben a többiek egymással voltak elfoglalva. Nagyon élveztem a versenyt, úgy mentem be a kanyarokba, hogy szinte mindenhol súroltam a falakat, végig tartva a sebességet, jó ritmusban.” – értékelte "BuZsó" a 9 körös versenyt.

Elit kategória eredményei:
Férfiak:
1. Búr Zsolt – Bringabanda
2. Panyi János – Meditech SC
3. Pálmai Zsolt – Hotel Jacht Club Zalaegerszeg

Nők:
1. Dósa Eszter – Vitalitás SE
2. Fürdős Anna – Trek Józsefhegy SE
3. Epres Kornélia

Összefoglaló:

 

Comments

comments