Sven Hannawald, a síugró sztár motorversenyzőnek áll?

Sven Hannawaldot, a világ egyik legjobb síugróját másfél éve „kiégés” tüneteivel kezelik. A harmicéves sztár állapota nem javul, de most új terápiát találtak ki neki: vezet. Méghozzá nem is akármit. Most szerezte meg az A-licenszet, vagyis mostantól indulhat a DTM-ben, a német túrakocsi bajnokságban.


Ekkor még a csúcson volt

Sven Hannawald két évvel ezelőtt még a németek bálványa volt. A sporttörténelemben elsőként úgy nyert Négysáncversenyt (az egyik legrangosabb síugró versenysorozatot), hogy mind a négy helyszínen nyerni tudott). Grand Slam-jéért az év sportolójává választották, úgy, hogy Michael Schumachert is maga mögé utasította. Azóta viszont lefele ível a pályája.



A 2002-03-as szezonban nem tudta előző évi formáját hozni, a következő évadban pedig már nem is nagyon versenyzett. Az orvosi diagnózis: kiégés. Azóta Sven pszichológushoz jár, de a jelek szerint nem túl sok sikerrel, mert az állapota nem sokat javult, és a sztárságot könnyen megszokó, és azt nagyon élvező síugró láthatóan nem tud megbirkózni azzal, hogy mostanában nem megy neki.



Azt már a 2004-05-ös szezon kezdete előtt bejelentette, hogy idén ne számítsanak rá a sánc tetején, csak az alján, a nézőtéren. Most azonban az RTL televízió arról számolt be, hogy Hannawald új elfoglaltságot talált magára.



Sebességgel a depresszió ellen


Na, átmentem a vizsgán?

A gyors autók iránt fogékony sportoló letette az A-licensz vizsgát, vagyis mostantól elindulhat a német túrakocsi bajnokságban. Hannawald szerint „az autóversenyzés nem csak a gyorsaságról szól, hanem észjáték, ahol végig nagyon kell koncentrálni. Ez eltereli a figyelmemet a problémáimról”. Nem ő lenne az első síugró, aki autóversenyzőnek áll. Hogy csak a legfrissebb példát említsük, Hanni egyik legnagyobb riválisa, Janne Ahonen a dragsterek őrültje, és a gyorsulási autóversenyeken is lassan olyan sikeres, mint a sísáncokon.



Vezér nélkül nem megy?



A németek a legnagyobb közönségkedvenc kiesésén túl amiatt is el vannak keseredve, hogy a többieknek sem igazán megy: a világkupa győztes Martin Schmitt továbbra sincs formában, ahogy a többiek sem. A tavalyi – önmagukhoz képest gyenge – szezon után leváltották Wolfgang Steiert szövetségi kapitányt [Steiert az oroszok edzőjeként folytatja], és helyére Peter Rohweint nevezték ki. Az ugrók egyelőre kedvelik, de ez nem életbiztosítás, mivel a tavalyi szezon elején még Steierttel is így voltak. Az idei évnek visszafogott tervekkel állnak neki: „Remélem, sikerül pár versenyen dobogós helyet elérnünk, és az oberstdorfi vb-n [februárban] már vb érmekért küzdhetünk” – nyilatkozta Rohwein edző.



A reklámfilmben már jól megy

A német „sasoknál” jobb formát mutat az RTL televízió. Szokásukhoz híven remek reklámfilmmel álltak elő a szezonkezdetre. Most egy repülőtérre vitték ki a fiúkat, ahol szélgépek segítségével „szálltak” fel a fiúk és landoltak a kifutópályán. Remek ötlet, profi és szellemes reklám! Most már csak versenyképes ugrókra lenne szükségük.

Comments

comments