Staicu Simona verhetetlen 10 km-en

“Ha futsz, mindig van mit ünnepelni!’ – ez a mondat szerepelt több mint tízezer hölgy trikójának hátán. Ünnepelni valóban volt mit, hisz az idei már a jubileumi 20. Coca-Cola Testébresztő Női Futógála, illetve maga a Testébresztő program is most lépett túl az első évtizedén.

stac

A futó ‘Nők napja’ annyi hölgyet, kislányt, kismamát, nagymamát vonzott, mint eddig még soha (a tavalyi számhoz képest megint 2500-al többen jelentkeztek). Az időjárás igen változékony volt, sokszor erős szél fújt, viszont nem sütött nagy erővel a nap, leginkább a nyárfavirágzás zavarta a 10150 résztvevőt. A verseny rangidőse a 80 éves Sztarenszky Tiborné, Marika néni volt, aki hétfőtől már a nyári londoni 10 km-re készül.

A 2 km-t és az 5 km-t a pécsi volt öttusázó, a 35 éves Szatmári Adrienn nyerte. A 10 km-en viszont a 37 éves Staicu győzött, megismételte az egy hónappal ezelőtt a Vivicittán aratott elsőségét.

20150517_CocaCola_1041

Sztarenszky Tiborné

“A recept egyszerű volt: szombaton egy hosszút, vasárnap pedig tempót akartam futni. Tegnap az 50 kilométeres országos bajnokságon nyertem, ma inkább az eltervezett iram jelentette a kihívást. Kis Zsanettel a rajt előtt azt beszéltük meg, hogy a táv első felét együtt futjuk. Abban maradtunk, hogy az utolsó ötezren majd eldől, ki bírja jobban. Öt kilométeren keresztül húztuk egymást, de éreztem, hogy jobban fogom bírni erővel. Rendkívül örülök mindkét győzelmemnek, remélem ez a sorozat két hét múlva Dél-Afrikában is folytatódni fog, a Comrades maratonon futok majd.” – mondta a győztes, Simona Staicu.

20150517_CocaCola_0572

Eredmények (5 km)

  1. Szatmári Adrienn – FutaPécs SE – 18:56
  2. Csuta Dorottya – Pilisi Pegazusok S.m.e. – 19:15
  3. Peszleg Dominika – FTC – 19:33

10 km:

  1. Staicu Simona – Mogyoród – 37:18
  2. Kis Zsanett – Budapest – 37:38
  3. Rozsnyai Lilla – Füzesabony – 39:49

Comments

comments

Szólj hozzá

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.