Sportsziget: Lovagjelmezbe bújt Freestyle motorosok

Magyarországon a Freestyle Motocross-sok bemutatói mindig teltházat vonzanak. Ezúttal az Extrém SportSziget FMX bemutatóján egy rider szemszögéből mutatjuk be az eseményeket. Női alsóneműk, a rámpa esete a német motorossal, és egy lovagi torna a Népstadion árnyékában.

A június 11-12-én megrendezett Extrém Sportsziget egyik fő eseménye a Freestyle Motocross-osok bemutatója volt. A szervezést ezúttal is a Mofo vállalta magára, akik már évek óta importálják a ridereket az Arénába. Ezúttal három már jól ismert arc, az amerikai Jesse Olson, a 2003-as Airstrike győztese, és két kanadai nagyágyú, Andy Bell és Reagen Sieg mutatta be ismét a magyaroknak tudásuk legjavát, két magyar motoroshoz, Kerner Lászlóhoz és Hujber Péterhez csatlakozva. És bemutatkozott három új induló is, két germán, Tobi Immler és Freddy Peters, valamint a svéd Morgan Carlsson.


Morgan mozgó otthonában

Mi Morgan két napját kísértük végig, hogy a színfalak mögött is informálódjunk. A 25 éves svéd fiú tavaly jelentkezett, hogy szívesen indulna Magyarországon a Mofo FMX showin. A novemberi Airtime-ba még nem fért be, de most lehetőséget kapott a bizonyításra. A stockholmi lakos az utóbbi heteket kedvenc országában, Spanyolhonban töltötte – természetesen bemutatókkal.



Budapestre otthonról érkezett. Arra építve, hogy Magyarország jóval közelebb van, bepakolta a Suzukiját a kisbuszába és útnak indult. Aztán amikor már 24 órája úton volt, már kevésbé lelkesedett az ötletért, főleg mivel visszafelé sem lesz rövidebb, és hétfőn reggel már otthon kell lennie, az egyik szponzorával, az Etnies vezetőivel lesz találkozója. Végül 25 óra autókázás után ideért – az esőzések közepére.


A te pályád, magadnak építed

Földmunkák



A lehullott csapadék annyira tönkretette a Népstadion (bocsánat, Puskás Ferenc Stadion) árnyékában felépített pályát, hogy azon leginkább dagonyázni lehetett. (A pénteki viszonyokról készült képgalériánkat itt nézheted meg.) Így a péntekre tervezett pályabeugrás elmaradt, sőt, sokáig az is kétséges volt, hogy szombaton fel tudnak-e lépni a fiúk.



Mivel szombaton nem nyíltak meg újra az ég csatornái, jöhetett a vízleszívás. A fiúkat kirendelték „tapicskolni”, vagyis rájuk várt az a nemes feladat, hogy a fő érkeződombot lépteikkel megdöngöljék. Néptánc jellegű egyet jobbra – egyet balra technikával javítottak a domb állapotán, de a pálya azért még hagyott némi kivánnivalót maga után. Mivel a SportSziget napi belépője 1990 ft volt, így lemondani nem lehetett az eseményt, így lett a bemutatóból „nyilvános edzés”.


Reagen, Tobi és Freddy és a rámpa

A germán lobbi



A speakerek a pálya állapotával indokolták a döntést, backstage azonban kiderült, nem ez a fő gond. A nyugat-európai riderek a saras pályával még kiegyeztek volna, ők az elugró rámpát szidták rendületlenül. Sem a dőlésszöge, sem a nagysága nem volt megfelelő, így lobbizásuk eredményeként ígéretet kaptak arra, hogy vasárnapra lesz új rámpa.



Persze a szombatin is ugrottak ők becsülettel, hisz a vérükben van a közönség kiszolgálása. Autogramot osztogattak, vetkőztek, és közben egészségüket kockáztatva gyönyörűeket ugrottak. A legkomolyabb problémájuk az volt – a rámpa ügy mellett – hogy hol is lesz az after party. A Duna-parti open air klubokból már ki voltak művelve, de azokhoz túl hideg volt.


A királynő szemlét tart a lovagok felett

Végül a problémájukat a főszervező oldotta meg, aki idén is megismertette a fiúkat Budapest „bangkoki oldalával”. Sztiptíz show, márkás italok és egy kis éjszakai motorozás.



Motoros lovagok



A fő motívum vasárnap sem változott. A magyarországi FMX showk mindig egy téma köré épülnek, 2003-ban például az esemény dátuma miatt Mikulás állt a központban. Most a lovagkor. Így lettek a riderek lovagok, a pompomlányok pedig udvarhölgyek. A győztes a királynő kezét és egyéb testrészeit nyerte el. Persze sok kosztümre most sem volt szükség, csak némi testfestékre. Persze a lenge ruházathoz az FMX-esek hozzá vannak szokva.



Hogy mennyire, azt jól példázza, hogy amikor Morgantól megkérdeztük, hogy aláírná-e a passomat (újságíró nyakbavaló belépő), ő visszakérdezett, hogy „Your panties…sure”. Úgy látszik, női alsóneműt gyakrabban iratnak vele alá, mint újságíró belépőt.



No, de persze az erotika csak körítés, a lényeg az ugrásokon volt most is. A külföldi riderek már szombaton megjegyezték, hogy az egyik magyar fiú nagyon ügyes (Kerner Laci pár hete egy komolyabb balesetet szenvedett, ő most biztonsági kűröket futott), de Hujber Péter élete legjobb formájában volt valóban.


Superman Budapest felett

A vasárnapi „versenyen” kettesével „párbajoztatták a lovagokat”, akiket egy háromtagú zsűri (Králik Dani deszkás, Shenker Beni BMX világbajnok és Nagy Gizmó Attila bringás) bírált el, és a gyengébbnek ítélt versenyző kiesett.



A két kanadai párbajából Reagan Sieg jutott tovább, a germán csatából Freddy Peters, Morgan Carlsson fölényesen nyert Kerner Lacival szemben, Hujber Peti és Jesse Olson harcánál azonban a zsűri már nem tudott egyértelmű győztest hirdetni, így mindkettőjüket továbbjuttatta a döntőbe.


Sok női néző!

Végül a magyarországi FMX showk tekintetében szokatlan módon magyar győzelem született. Hujber Peti tarolt a közönség szívéért vívott harcban, és elnyerte a királynőt is. A dobogót Regan Sieggel és Morgan Carlssonnal osztotta meg.



A közönség most is rendkívül lelkes volt, a lépcsőkről is lógtak, vagyis az érdeklődés továbbra is töretlen, így biztos, hogy idén télen is megtelik majd az Aréna a következő FMX showra.







ITT NÉZHETED MEG KÉPGALÉRIÁNKAT A LOVAGSHOWRÓL.

Comments

comments