Aki a Pesti Est heti filmbemutatókról szóló kritikái alapján dönti el, hogy elmegy-e egy filmre, az valószínűleg lemond a Snowboarder megtekintéséről. Pedig kár lenne kihagyni! Filmkritikánkban elolvashatjátok, milyennek találtuk a francia boardos alkotást extrémsportos szemszögből.
 Angelina Jolie jetezik a Tomb Raider 2-ben  |
Ezen a héten már másodjára írunk extrémsportos filmbemutatóról, és ez igen jó hír. Egyre több film készül extrémsportokról, már három filmes kategóriát is megkülönböztethetünk. Egyrészt a Waterworld, Tomb Raider, James Bond, Triple X vonalat, ahol egy-egy nagy költségvetésű hollywoodi alkotásban leginkább divatos közledési eszközként jelennek meg az extrémsportok. Jetskin, jetboardon, hómobilon, motoron száguldoznak a világ megmentésére törekvő hősök.
Emellett vannak a „tradicionális” extrémsportos filmek, amiket sportolók készítenek önmagukról, egyre modernebb eszközökkel. Ezek legfőbb jellemzője az extrém életérzés, a legmenőbb trükkök bemutatása és a zúzós zenék. Itt a dialógusok mélységénél, a színészek kidolgozott karakterénél sokkal fontosabb a látvány.
És van már egy harmadik kategória, amely a fenti két vonalat egyesíti. Ennek egyik példája az itthon 2004. február 12-én a mozikba kerülő Snowboarder.
 Olias Barco, a rendező |
Ez a francia „sportfilm” egyszerre próbálja visszaadni a boardosok életérzését, és még cselekménye is van. A filmkritikusoknak persze ettől még nagyon nem jött be. A cikkünk ajánlójában már említett Pesti Est kritikában „Homolka” ezt írta a filmről: „A Snowboarder a természetfilm, a sportfilm, a love story és a krimi műfaj elemeit elegyíti…Olias Barco [rendező] nem tudja eldönteni magában, mit is akar forgatni.” A mozinet.hu kritikusa még durvábban fogalmaz. „A Snowboarder azonban nem elégedett meg a látványos sport és akciójelenetek bemutatásával, mellékesen egy szerelmi háromszög drámát, és a profi snowboardosok kegyetlen mindennapjait bemutató cselekményszálat is megpróbál letuszkolni a néző torkán. De vélhetően ez még az elvakult deszkán siklók esetében sem fog működni.”
Ezek után félve írom le, hogy nálam működött. Merthogy Olias Barco rendező filmje nagyon hiteles. Végig érezni rajta, hogy Barcoék forgatókönyvét nem olyasvalaki írta, aki még életében nem találkozott snowboardossal, hanem jól ismeri a deszkások mindennapjait.
 Gaspard és Josh Gstaadban Forrás: a film honlapja |
A film története zanzásítva a következő. Adott egy francia deszkás, Gaspard (Nicolas Duvauchelle) akinek legnagyobb álma, hogy egyszer rajthoz állhasson az egyik legnagyobb presztizsű európai snowboardos versenyen, az Air&Style-n. A francia Alpokban, az Alp d’Huez lejtőin gyakorol szorgalmasan, a napi betevőt pedig egy deszkaboltban keresi meg. A példakép is adott, Josh Attersen (Grégorie Colin), a botrányairól híres szupersztár, aki fel is figyel Gaspardra. Beveszi a csapatába, meghívja magához Gstaadba, Svájcba, tanítgatja, megmutatja neki, milyen a profik élete (luxusszálloda, a legjobb cuccok, kokó, partyk, csinibabák kilóra). Josh persze nem a máltai szeretetszolgálatnak dolgozik, tervei vannak Gasparddal, de hogy pontosan mi, az az Air&Style-ra bontakozik ki a film végén.
Gaspard kalandjai láttán egyszer sem jutott eszembe, hogy na, persze ilyen csak egy filmben van. Gaspard a lelkét is eladná, hogy versenyezhessen (erre félig-meddig rá is kényszerül), és a Josh által felkínált életre úgy reagál, mint a legtöbb ember tenné. Nagykanállal habzsolja az élvezeteket, vissza sem néz a régi életére. Persze a filmtől ne várjunk Lars von Tier-i jellemábrázolási mélységeket, de aki már látott egy részt is az RTL Klubos Szeress mostból, az már tudja, milyen a tehetségtelen színészi játék! Ahhoz képest a Snowboarderrel semmi gond.
 Joshék a szűzhavon |
Ráadásul tulajdonképpen a sztori úgyis másodlagos. Aki elmegy a Duna Plazába, a MOMba vagy a Westend multiplexébe a Snowboarderre, az úgy sem a drámára kiváncsi, hanem főleg a látványra. Ebben pedig Damien Morisot operatőr igencsak ott van a szeren. Már az első öt perc freeriding gyönyöréért is érdemes kifizetni az ezer forintos mozijegyet. Először kicsit meglepő, hogy nem zúzós rockzene szól, mialatt a profi snowboardosok (természetesen a legjobb francia deszkások száguldanak a lejtőkön, nem a színészek) a szűz havon zúznak le az Alpok legszebb hegyoldalain. Jean-Baptiste Loussier filmzenéje inkább Mike Oldfieldes, de illik a képekhez. A 110 perces film alatt láthatunk freeskiinget, snowboardcross-t, helikopteres deszkázást, no és persze szebbnél szebb ugrásokat, vagyis az összes snowboardos szakág felvonul a vásznon.
 Nicolas Duvauchelle, Gaspard szerepében |
A kritikusok szerint a „snowboardok által felvert friss porhó csillogása sem képes eltakarni a mögötte rejlő kongó ürességet”. Amit a kritikus ürességnek látott, az a snowboardosok élete. Josh barátnője megkérdezi a pályája csúcspontján már túljutott megasztárt, hogy szokott-e néha a halálra gondolni? Josh válasza, miszerint a “Paradicsomban nincs hó” nem a forgatókönyvíró fantáziátlanságát tükrözi, hanem a deszkások központi gondolatát: csak hó legyen.
Gaspard és Josh lassított száguldása a svájci lejtőkön, ahol a képernyőt betölti a deszka által felvert porhó, a háttérzenét pedig a deszka kanyarodásakor keletkező ropogó hang szolgáltatja, olyasmi, amit csak egy mozi nagy képernyőjén érdemes nézni.
Emellett az is sokatmondó volt, amikor a moziteremben a főként fiatal fiúkból álló közönségnek a film előtt még be nem állt a szája, de a film végig lekötötte a figyelmüket. Rétegfilmről van szó, ez nyilvánvaló, de aki szereti a deszkázást, annak jó szívvel ajánlhatom a Snowboardert.
Snowboarder:
Feliratos francia sportfilm
Készült 2003-ban, Hossza: 110 perc
Rendező: Olias Barco
Forgatókönyv: O. Barco, Paolo Rota, Julien Sax
Főszereplők: Nicolas Duvauchelle, Grégorie Colin, Juliette Goudot, Jean-Philippe Ecoffey
Operatőr: Damien Morisot
Zene: Jean-Baptiste Loussier
Magyarországi forgalmazó: Intersonic és MOKÉP
A színészeket a lejtőkön helyettesítő snowboardosok: David Vincent, Wilfred Forestier, Stephene Routin, Jean-Baptiste “Babs“ Charlet, arc-André Tarte, Jonathan Charlet, Jonathan Collomb-Patton
