Snowboard vk: hóhiány és hóvihar

A hóhiány miatt ide-oda tologatják a snowboard világkupa versenyeit. A hétvégén Kanadában jártak, ahol az első emberi hótömeg pont a versenyre esett le. Hogy kiknek kedvezett a hóvihar, azt megtudhatod itt. Egyet előre elárulhatunk: magyar nem nyert, ugyanis hazánk fiai nem indultak a versenyen.

A snowboard világkupában összesen két versenyt rendeznek az Újvilágban, ezek közül az egyikre a hétvégén (december 12.-15.) kerítettek sort Kanada nyugati partján, Whistlerben, a 2005-ös snowboard vb tervezett helyszínén.



Az általában méteres hó borította Blackcomb-hegy még december elején is zöldelt, ami jelentősen átalakította a programot. Elmaradt a snowboardcross és a big air verseny, a párhuzamos óriásszalomból is simán szlalom lett, a félcső fala pedig kb. két méterrel alacsonyabban magasodott, mint általában.



Aztán a verseny hétvégéjére megbontották az égi dunnákat, és akkora hóesés szakadt a versenyzőkre, hogy alig láttak a boardjuk végéig.


Matthieu Bozzetto

Vörös-fehérben a pódium:



A whistleri hétvégi világkupa futamon párhuzamos szlalomban ismét a többszörös vk győztes francia ász, Mathieu Bozzetto diadalmaskodott. Ritka kiváltság jut annak osztályrészül, aki le tudja taszítani a trónról a világkupa összesített pontversenyében is vezető franciát. Kanadában két osztrák ölelte körül Bozzettot a pódiumon, Michael Dabringer és vk-ban második Felix Stadler. Ennek az osztrákok különösen azért örülnek, mivel január közepén náluk (Kreischbergben) rendezik a következő snowboard vb-t.



Stadler a kisdöntőben azt a Philipp Schochot győzte le, aki az idei svájci Év Sportolója választáson a 3. helyet érte el, a kétszeres síugró olimpiai bajnok Simon Ammann és a teniszező Roger Federer mögött. Schoch a barátnőjétől értesült a szavazásról, és elmondása szerint „már az is óriási megtiszteltetés, hogy egyáltalán gondoltak rám a szavazáskor”.



Persze a szavazásnál sokat számított, hogy párhuzamos óriás szlalom szakágban Schoch lett az olimpiai bajnok Salt Lake Cityben. Itthon december 19-én, csütörtökön választják meg az év sportolóját, arra azonban kicsi az esély, hogy egy extrém sportoló a dobogóra kerüljön.

A nőknél még nagyobb volt az osztrák fölény, itt a dobogóra nem is engedték fel más hon leányát: Maria Pichler lett az első, Heidi Krings és Heidi Neururer előtt. A kisdöntőben Neururer a holland Nicolien Sauerbreijnál bizonyult gyorsabbnak.



Japán félcső


Pesko légies mozdulatokkal

Az általában rendkívül hógazdag Whistlerben a félcsőversenyre igencsak meggyűlt a szervezők gondja az időjárással. Először a hóhiány okozott nekik fejfájást, így a szokásosnál alacsonyabb falú félcsőben kellett a kusztjaikat bemutatni, vagyis kevesebb időt töltöttek a levegőben. Ráadásul a döntőkre a nyakukba zúdult egy jókora hóesés, ami nagyban megnehezítette a zsűri dolgát. Végül a férfiaknál a japán Domu Naritát, a nőknél pedig a legutóbbi versenyen 2. helyezett svájci Manuela Lara Peskot találták a legjobbnak. Pesko ezzel a világkupában feljött a második helyre a japán Soko Yamaoka mögé. (Yamaoka Whistlerben 5. lett.)



Pesko mellé két kanadai, Lori Glazier és Mercedes Nicoll állhatott fel a pódiumra. A maga 31 évével veteránnak számító Glazier (aki amúgy whistleri lakos) a selejtezők után még vezetett, a 2. hellyel azonban mégsem csalódott, mivel két szezon óta ez az első érme. Nicollnak pedig újoncként szintén ez az első dobogós helyezése.


Hoffman száll a hóesésben

A férfiaknál pedig két német (Xaver Hoffman és Vinzenz Lueps ölelte körül a győztes japánt. Azt nem írhatjuk, hogy a japán lenézett volna rájuk a dobogó legfelső fokáról, mivel a két német alacsonyabbról „indulva” is magasabb volt a japán tininél.



Nehéz követni:



Aki a szezon elején összeírta vagy kinyomtatta a versenynaptárat, az nyugodtan használhatja a karácsonyi küldeményeinek csomagolására. Ugyanis a hóhiány miatt már annyit tologatták, cserélhették a versenyek időpontjait és helyszíneit, hogy a naptár már alig hasonlít egykori önmagára.



Például a snowboard cross versenyt január 5-6-ra halasztották, a tervek szerint a Bad Gastein-i versenyen kerítenek rá sort. A párhuzamos óriás szlalomot és a big air-t pedig következő versenyre, a kanadai Stonehambe helyezték át, december 19-21-re. (Stonehamben eredetileg nem is rendeztek volna futamot, Mt. Ste. Anne-ből helyezték át oda a versenyt.)



Ami egyelőre biztosnak tűnik, az a januári ausztriai világbajnokság, ahol már majd magyar indulókért is izgulhatunk.

Comments

comments