Síugró Négysáncverseny: eddig egyből egy

Elkezdődött a Négysáncverseny, amely a maga nemében legalább olyan népszerű, mint a Forma-1 versenysorozata. Az év végére és az új év elejére tervezett viadalon ráadásul a versenyzők a legjobb formájukat időzítik. Ám úgy tűnik, ezúttal ez is kevés lesz Hannawald ellen…


Hannawald két oldalán Höllwarth és Ahonen

A német szupersztár ugyanis a Négysáncverseny első állomásán, a németországi Oberstdofban fantasztikusan ugrott, s címvédőhöz méltó könnyedséggel győzött.



Négy meccs, négy győzelem?



Olyannyira nagy volt a fölénye, hogy a lelátókon szorongó tízezernyi szurkoló, és persze a szakemberek zöme azonnal találgatásba kezdett: vajon Hanni esetleg idén is úgy nyeri meg az összetettet, mint tavaly?



Vajon ezúttal is a négy verseny mindegyikén az első helyre repül? Ha ez sikerülne neki, akkor már semmi sem mentheti meg a minden idők legnagyobb síugrója jelzőtől.


Martin Höllwarth az elugrás előtt

Höllwarth kapaszkodik



Mögötte a világkupában vezető Martin Höllwarth végzett megelőzve a finn Ahonent és a másik német ászt, Martin Schmitt-et.



Azt pedig kicsit saját sikerünknek könyveljük el, hogy az élete első világkupa-futamán induló, 16 éves osztrák versenyző, Thomas Morgenstern az első kör után a negyedik, a második után végül a kilencedik helyre tudott érni. Mint azt a verseny beharangozójában írtuk, Morgensternt a szakma a világ talán legnagyobb tehetségének tartja, olyan tehetségnek, aki pillanatokon belül beugorhat a síugrók élmezőnyébe.

Új év, új esély



És tessék! Reszkess, világelit, jön Morgenstern, aki legközelebb szerdán, a Négysáncverseny Garmisch-Partenkirchenben rendezendő futamán riogathatja a menőket.

Comments

comments