Fairnek korántsem mondható körülmények között a január 5-ei Sapporo-i világkupa versenyen egy olyan ugró nyert, akinek ez legutóbb 1999-ben sikerült. Vasárnap kicsit tisztább körülmények között a sánc egyetlen igazi szerelmese nyert.
A síugró világkupán évek óta vita tárgya, hogy érdemes-e Japánban versenyeket rendezni. A sportpoltika szerint igen, hisz a Felkelő Nap országa benne van az öt síugró nagyhatalomban (Ausztria, Finnország, Norvégia és Németország mellett). A józan ész szerint viszont egyre kevésbé, mivel egyrészt a japán versenyeken néző annyi van, mint egy átlagos magyar focimeccsen, másrészt jobbára mintha az időjárás is ellenezné a versenyt.
Nem volt ez másként január 5-6-án Sapporoban sem. A világ legjobbjai közül többen el sem mentek Japánba (pl. a finn Janne Ahonen, a cseh Jakub Janda vagy a lengyel Adam Malysz is inkább otthon pihent). Az egyetlen, aki kifejezetetten szereti a sapporo-i sáncot, a norvég Roar Ljökelsöy, aki tavaly mindkét ottani versenyt megnyerte, és deklaráltan ez a kedvenc sánca.
Bár szombaton, amikor a sánc tetejéről lenézett, valószínűleg ő is úgy gondolta, hogy inkább maradt volna otthon. Összevissza fújt a szél, és olyan mértékben szakadt a hó, hogy időről-időre beterítette a sáncasztal nyomvonalát. Ilyen körülmények között persze lehetetlen megfelelő sebességre gyorsulni, és szerencsejátékká fajul a verseny. A szombati első sorozatban az osztrák Thomas Morgenstern ugrotta a legnagyobbat (135,5 méterrel), mögötte pedig a japán Kazuyoshi Funaki állt 135-tel, mármint a távolság tekintetében, a pontozók ugyanis Funaki landolását 0.1 ponttal jobbnak ítélték.
 Funaki, a szerencsefi  |
A versenyigazgató mindent megpróbált, néhány ugrót újraugrattak – Funaki is ennek lett a nyertese, először ugyanis csak 82 méterre szállt -, sőt egy második sorozattal is kacérkodtak, de aztán belátták, hogy sok értelme nincsen. Így egy sorozat után végeredményt hirdettek – a norvég Ljökelsöy lett Morgenstern mögött a harmadik. Funaki váratlan győzelmét a helyszínen tartózkodó pár száz japán néző olyan kitörő lelkesedéssel fogadta, mintha a focivébét nyerték volna meg. Volt is okuk az örömre, hisz Funaki legutóbb 1999-ben nyert világkupa versenyt, és idén a legjobb helyezése egy 28. hely volt. 1998 olimpiai bajnoka most a szerencséjének és a versenyigazgatóságnak köszönhetően újra nyerni tudott, Morgenstern pedig dühöngött, hogy elvették tőle az esélyt a győzelemre, viszont rá jellemző módon nyilatkozatában pozitív tudott maradni: “Örülök Kazuyoshi győzelmének, hosszú éveken keresztül ő volt az egyik példaképem”.
 Ljökelsöy vasárnap vita nélkül nyert |
A nap azonban nem emiatt volt emlékezetes. A második körbe jutó 30 ugró közül mindössze 14-en voltak olyanok, akik nem negatív pontot kaptak az ugrásukra. A síugrásban ugyanis a távolságpontokat minden sáncnál egy ún. K-ponthoz viszonyítva számolják. Normálsáncnál ez 120 méter, e fölötti ugrásoknál bonuszpontok járnak, ha valaki viszont kisebbet ugrik, attól levonnak pontokat. Ha nagyon kicsit ugrik – értsd 80 méter alatt – akkor akár minuszba is átmehet a távolság pontszáma. Az azonban, hogy az indulók többsége ilyen picit ugorjon, emberemlékezet óta nem fordult elő.
Annyi bizonyos, hogy a résztvevőknek lesz miről mesélniük, ha a február közepén kezdődő világbajnoksághoz túl hasznos edzés nem is volt a japán kirándulás.
(A világkupa február 12-13-án folytatódik az olaszországi Pragelato-ban.)
