Siklóernyős dosszié


Forgó Szilárd és Simonics Péter

Hiteles a siklóernyős világcsúcs!

A nemzetközi szövetség elküldte az okmányokat



Csütörtök délelőtt érkezett meg a Magyar repülős Szövetségbe a Nemzetközi Repülős Szövetség értesítése, amely szerint mostantól hiteles a Simonics Péter és Forgó Szilárd által tavaly novemberben Brazíliában repült 285 kilométeres világcsúcs.

(2003. március 3.)




Siklóernyőseink megszállják Brazíliát

Világcsúcstartóink kapják a világ talán legjobb ernyőjének első két darabját



Úgy tűnik, hogy siklóernyőzésben Magyarország egyre határozottabban csatlakozik a világelithez. Ennek természetesen vannak a sportdiplomáciai, a sportgazdaság területén mérhető eredményei, de ezek persze nem lennének, ha nem lennének nálunk zseniális siklóernyősök. Szerencsére vannak.

(2003. március 3.)






Simonics Monte Carlóban tréningeztet

Siklóernyős világcsúcstartónk biztonságtechnikai tábort vezet



Simonics Péter, a magyar siklóernyős válogatott szövetségi kapitánya, világcsúcstartó pilóta Monte Carlóba utazott 45 pilóta társaságában, ahol biztonságtechnikai tábort vezet. Mivel természetesen valamennyi pilóta gyakorlott repülőnek számít, leginkább csak az új fejlesztésű ernyőknél használatos technikát kell bemutatnia a jelentkezetteknek.

(2003. január 31.)






Világrekordereink a National Geographic műsorán

Simonics Péter és Forgó Szilárd filmje premier előtt



Hamarosan műsorára tűzi a National Geographic a Simonics Péter és Forgó Szilárd siklóernyős világcsúcsrepüléséről készült filmet. A brazíliai forgatást követően ugyan szükség van még némi utómunkára is, de a svédországi stúdióban dolgozó operatőr, Török Zoltán a garancia arra, hogy hamarosan minden kocka a helyére kerül.

(2003. január 21.)






Világcsúcstartóink tesztelnek

Simonics Péter és Forgó Szilárd a világ legmodernebb siklóernyőivel



A Nova-Radon fantázianevű, csúcsmodellnek tervezett siklóernyő még ugyan nincs készen, de az már eldőlt, hogy két magyar világcsúcstartó, Simonics Péter és Forgó Szilárd teszteli majd. Erre februárban Monacóban kerül sor, ekkor azonban még csak normál repülési körülmények között. Versenyen először egy hónappal később, egy brazíliai rendezvényen használják majd ezeket az ernyőket a magyar pilóták.

(2003. január 16.)




Meglopták siklóernyős világrekordereinket

Azért már mindannyian jól – és itthon – vannak

Arcpirító gazemberségnek nevezte a péntek hajnalban hazatért Simonics Péter azt, amit a brazil bajnokság szervezői vele és társával, Forgó Szilárddal műveltek. A verseny első helyét (a pár ezer dolláros pénzdíjról már nem is beszélve) egész egyszerűen ellopták tőlük. Meg az ernyőjüket is. Feledékenység, vagy szándékos csalás?

(2002. december 7.)




A világcsúcs – belülről

A csúcstartók saját tollakkal ékeskednek: leírták a csúcsdöntésük történetét



Ezúttal egészen különleges sorokat olvashattok siklóernyőseinkről, akik Brazíliában megdöntötték a siklóernyőzés céltávvilágcsúcsát. Most nem mi írunk, mi csak veletek együtt ámulva olvasunk – a világcsúcs, ahogy Simonics Péter és Forgó Szilárd átélte, majd leírta. Vagyis helyszíni riport…

(2002. november 27.)




Megvan a siklóernyős világcsúcs!

Ráadásul nem egy, hanem két pilóta repülte túl az eddigi rekordot.



Két hete utazott Brazíliába négy magyar siklóernyős azzal a céllal, hogy megdöntse a világrekordot. Eddig a legközelebb Simonics Péter került a célhoz, hiszen egyszer 185, egyszer pedig 220 kilométert teljesített utóbbi gyémántkoszorús szint. De még nem volt meg a világcsúcstáv. Egészen péntekig délutánig. Ekkor ugyanis Simonics Péter és társa, Forgó Szilárd 282 kilométert repült, s ezzel alaposan megdöntötte a céltávrepülés világcsúcsát, amit egy dél-afrikai pilóta tartott.

(2002. november 22.)




Nyolcórás küzdelem – gyémántkoszorúért

Simonics Péter egyre közelebb a siklóernyős világrekordhoz



Legújabb híreink a siklóernyős világcsúcs megdöntését megcélzó magyar csapatról: Simonics Péter egészen közel került a csúcstávhoz, miközben kiderült az is, hogy Tasi Péter mostanában biztosan nem repülhet. Amúgy már van egy gyémántkoszorújuk is…

(2002. november 21.)




Már harap a szél

Eddig 185 kilométer sikeredett siklóernyőseinknek, de lesz ez még jobb is



Jó hírek érkeztek a világcsúcskísérlőktől, úgymint: egy hét után végre harap a szél, ami nagy esemény, egyikük rossz időben majdnem megrepülte a csúcstávot, a kísérő pilóta pedig már jól van… Ígértük, nyomon követjük őket, íme.

(2002. november 15.)




Ez csúcs (lesz)!

Forgó Szilárd és Simonics Péter siklóernyős világcsúcsra készül Braziliában



Az extrem.hu immár kéthónapos fennállása óta sok bátor emberről, több különleges sportról olvashattatok. Az extrem.hu életében eljött egy újabb első alkalom: az első világcsúcs. Drukkoljatok velünk a fiúkért!

(2002. november 11.)

Comments

comments