Sikeres napok után a magyar snowboard utánpótlás

Szász Csongor a fiatalok Chamonix-ban (Franciaország) rendezett freeride világkupájában ötödik, az osztrák nemzeti kupa Hinterstoderen (Ausztria) tartott dupla boardercross fordulójában Fehér Zsófia első és második, Csillag Dávid harmadik és hatodik, Sarkadi Ádám negyedik és hetedik lett.

 

Csongor a Freeride Junior World Tour idei első állomásán, a Mont Blanc La Brevent csúcsától induló jelöletlen, sziklás, szűzhóval borított, félelmetesen meredek lejtőjén bizonyította rátermettségét.

„Az elején volt egy jeges szakasz, ahol megbillentem, és kicsit letettem a kezem, emiatt kissé össze is zavarodtam, így nem az eredetileg eltervezett vonalat követtem. Kihagytam két sziklaugratót, de a legnagyobbat végül megugrottam, és hibátlan volt a leérkezésem is. Nagyjából lendületesen jöttem, de közvetlenül a cél előtt nekimentem egy jégkupacnak, és elestem. Nagyon sajnálom, buta esés volt és sok pontomba került. Enélkül talán még dobogós is lehettem volna“ – írta beszámolójában.

Noha 14 évével a legtöbb indulónál 2-3 évvel fiatalabb volt, többek között francia és svájci ifiket is legyőzve érte el élete első nemzetközi freeride-versenyén a kiváló helyezést, amely 250 világkupa ponttal vitte közelebb a világbajnoki kvalifikációhoz.
A szezon végén, az új-mexikói (USA) Tahoe Valley-ben rendezik a fiatalok freeride világbajnokságát, amelyen a világkupa sorozat snowboardosai közül a legjobb öt európai méri össze tudását az amerikai kontinens öt legjobbjával.

Az MSBSZ junior csapata Bekényi Ádám edző vezetésével a felső-ausztriai Hinterstoder síterepen rendezett, kétnapos dupla Austria Challenge boardercross versenyen vett részt.
Mindhármuknak ez volt élete első nemzetközi megmérettetése ebben a szakágban.
A meredek lejtőkkel, döntött kanyarokkal és ugratókkal szabdalt pályán egy-egy futamban 3-3 versenyző mérte össze tudását, a legjobb helyezést Fehér Zsófi érte el, aki szombaton még csak a dobogó második fokára állhatott fel, vasárnap viszont egy arannyal gazdagíthatta éremgyűjteményét.

Comments

comments