Shaun White lett Kína snowboard nagykövete

Kína ismét nyitott az extrém sportok felé: az Oakley és a kínai kormány megegyeztek, így Pekingben is lesz Oakley Air & Style.

A világ legnagyobb skateparkjának megnyitásával Kína már bebizonyította, hogy befogadó a nyugati világ sportjaival szemben.
Most pedig elhoztak az országba egy a TTR szerinti legnagyobb, 6 csillagos besorolású "big air snowboard" versenyt is.

Nem kisebb rider, mint a "repülő paradicsom", Shaun White (fotónkon) adta a nevét és arcát a rendezvényhez. White többszörös Air & Style nyertes.
Shaun White 2003-ban és 2004-ben is a dobogó legfelső fokára állhatott, így minden szempontból ismeri a rendezvényt. A rajongóknak szomorú hír lehet, hogy idén viszont nem fog versenyezni. "Mindig is szerettem ezt a versenysorozatot, a zene és a snowboard összehozza az embereket" – mondta White.

Az Oakley részéről Joe Prebichl elmondta, hogy Kína nagyon komolyan veszi az extrém sportokat, így a kínai kormány is rendkívül izgatott a rendezvénnyel kapcsolatban.
Ez egy olyan sportág, amivel a későbbiekben szeretnék bővíteni Kína olimpiai sikereit, ezért mindent megtesznek azért, hogy ellessék a snowboardozás fortélyait – adott magyarázatot.

Az már biztos, hogy Scotty Lago, Andreas Wiig és a 2009-es TTR világbajnok, Peetu Piroiinen ott lesz a 100 ezer dolláros összdíjazású viadalon.

Comments

comments