Sérülés miatt kihagyja az európai X-Gamest a franciák legjobbja

A kétszeres freeski bajnok Kevin Rolland alig két héttel az európai X-Games előtt térdszalag szakadást szenvedett, ezért kénytelen lesz kihagyni a tignesi világversenyt.

A franciák egyik legjobbja néhány hete már hazai pályán gyakorolt, hogy megszerezze harmadik X-Games aranyérmét.

Rolland Meribelben edzett külön a nemzeti csapat többi tagjától (akik Amerikában versenyeztek), amikor megtörtént a baleset.
Az egyik trükk után rosszul terhelt rá térdére, testével egy kicsit kitekeredett, amit nem bírt a bal térdszalagja, és elszakadt.
Rolland egyébként nem esett el,  hibátlanul landolta a trükköt, ezért lepte meg a sérülés. A szerencsétlenül járt félcsőkirály a balesetet követő napon kórházba ment, ahol egy MRI után megerősítették a szalagszakadás tényét. 

Ez Rolland karrierjének második komolyabb sérülése – 2010-ben és 2011-ben jobb térdének szalagsérüléséből felépülve nyerte meg az aspeni téli extrém játékokat.
A francia félcsöves idén is indult az észak-amerikai X-Games-en, de csak a csalódást keltő negyedik helyet szerezte meg; otthon szeretett volna bizonyítani.
"Nagyon szomorú vagyok. Sokan vártak engem idehaza. Ez egy óriási verseny, itt lett volna az alkalom, hogy bizonyítsak rajongóimnak a csalódást keltő januári negyedik helyem miatt. Nehéz időszak ez most, mert nagyon keményen edzettem, hogy megnyerjem a versenyt. Nem szabad rágnom magam, ez most így alakult, a műtét után megkezdem a rehabilitációmat, és csak a következő szezonra koncentrálok majd."

Comments

comments