Sellőnek érzi magát, és ebből is él…

Egy 22 éves floridai srác sellőnek képzeli magát. De megél belőle. Mint hal a vízben…
Egy 22 éves floridai fiú komolyan vette, hogy jó dolog a szenvedélyünknek élni: ő például férfisellő.  Eric Ducharme latexből készített uszonyt magának, s a Dailymailnek elmondta, úgy eszik, aliszik, lélegzik mint egy sellő, akárhányszor csak kijut az óceánba.

Ilyenkor persze elképeszti úszóképességével a helyi halászokat, no meg a parton levőket is.

“Ez egyfajta életmód. Az út, amit az életemnek választottam. Mikor a sellő-farkam magamra öltöm, átváltozom. Mintha egy teljesen másik világba lépnék, amikor a vízben vagyok.” – mesélte Eric, aki ezzel szó szerint megvalósította gyermekkori álmát. Lévén – eltérően a többi gyerektől, aki Superman, tűzoltó, vagy ács szeretne lenni – sellőfiú szeretett volna lenni, ha felnő – 16 éves korára sikerült.

Heti háromszor másfél óra autózással jut a partra, hogy magára öltve saját készítésű ruháját, hódoljon szenvedélyének, órákig úszkálva a tengerben, ahol a fürdőzők sokszor óriáshalnak nézik.

A parton is ennek él: Mertailor néven saját vállalkozása van, szilikonból és latexből készült sellő-uszonyokatárul.

“Él, mint hal a vízben”:

Comments

comments