Schirilla György: 15 perc a 0 fokos Dunában

Előre megmondta: élete legnehezebb úszására készül. Megjött a kemény téli hideg, rendkívül széles a folyó, ráadásul ismeretlen a terep, mert még soha nem úszott itt. De ennek a 10 percnek komoly tétje és üzenete van. Nincs mese, úszni kell!


A Mária Valéria híd – nyáron
Fotó: Csóka György

Az idei szezon (azaz január hónap) első fele kicsit felemásra sikeredett. Vácnál az úszáshoz elengedhetetlenül szükséges csónakos kísérő kijelentette, ő bizony nem kockáztatja csónakját és életét az erősen zajló Dunán. Így bizony az átúszás elmaradt, helyette volt egy kb. tíz perces lubickolás, ami elég volt ahhoz, hogy ráhozza a frászt a parton ácsorgó kb. 6000 emberre. Gyuri ugyanis megpróbált felkapaszkodni két jégtáblára is, hogy onnan integessen a nézőknek, ám azok nem tolerálták erőfeszítéseit, és mindkétszer beszakadtak alatta. Szerencsére kisebb sérülésekkel megúszta. Rá egy hétre, Budapesten már több szerencséje volt, nem volt zajlás, ellenben volt megfelelő motorcsónak, így semmi akadálya nem volt, hogy valóban átússza a Dunát. Az Erzsébet-híd és a Szabadság-híd közötti távot 9 perc alatt tette meg a 0,8 fokos vízben. A folyó közepén bizony ivott egy nagyobb kortyot, ami meg is viselte, de nem adta fel. Mire partot ért a kezei kissé elgémberedtek, egyébként egészen jól viselte a rendkívül hideg vizet.



15 perc, mint az örökkévalóság


Nehéz a Dunát legyőzni…

A pesti produkció után Gyuri csak visszafogottan edzett, szerdán Vácnál töltött 12 percet a nem egészen egy fokos folyóban, és nagyon remélte, ennél többet szombaton sem kell vízben lennie. A Párkány és Esztergom közötti szokatlanul nagy táv leküzdése mellett ennek az úszásnak volt más mondanivalója is. Gyuri a két ország, Szlovákia és Magyarország közötti tempózással szerette volna felhívni a figyelmet a májusi uniós csatlakozás fontosságára. Alig egy órával a “fürdőzés” után, Gyuri már kiolvadva nyilatkozott az extrem.hu-nak.

– Szervusz, Gyuri! Hogy ment az úszás, sikerült?

– Minden rendben van, sikerült, de valóban ez volt életem legnehezebb úszása. A víz mindössze 0,2 fokos volt, és itt Párkány és Esztergom között a legszélesebb a Duna, talán az egész magyarországi szakaszon. A Mária Valéria híd kb. ötszáz méter, nekem azonban a sodrás miatt lehet, hogy 2 km-t is kellett úsznom.

– Hány percig voltál a vízben? Amikor legutóbb beszéltünk, azt mondtad, tíz percnél többet nem nagyon szeretnél bent lenni.

– Összesen 15 percet voltam, soha ilyen sok időt még nem töltöttem a vízben. De éreztem is! Az úszás háromnegyedénél éreztem, hogy leesik a vérnyomásom, kezdtem szédülni, és a látásom is egyre homályosabb lett. Mire a part közvetlen közelébe értem már jóformán semmit nem láttam.



Még egy perc és vége


de nem lehetetlen!

– Hogy tudtál egyáltalán kijutni a vízből?

– A kísérő csónakból mindig biztattak, mondták, hogy most már tartsak ki, nem sok van hátra. Amint kiléptem a partra, egyébként rögtön jobban lettem, visszanyertem a látásomat, és a vérnyomásom is helyreállt.

– Ez a 15 perc tényleg rendkívül hosszú idő. Mit gondolsz, mennyi ideig bírtad volna még?

– Jó kérdés. Őszintén mondom, legfeljebb még egy percig bírtam volna, ha addig nem érek át, akkor kénytelen lettem volna feladni. Szörnyű érzés volt, hogy csak úsztam, úsztam de nem értem közelebb a parthoz. Néha úgy éreztem, hogy soha nem fogok átérni Esztergomba.

– A közönség láthatott, érezhetett valamit abból, hogy milyen állapotban vagy?

– A közönség fantasztikus volt! Tudtommal nyolcezer ember jött ki, hogy megnézze az úszásomat, és bizony sokan mondták, nem hitték volna, hogy meg tudom csinálni. Amíg a vízben voltam, nagyon jól esett a biztatásuk, és szükségem is volt rá. Miután partot értem, úgy körülfogtak, hogy alig bírtam eljutni a színpadig, ahol elszavaltam egy költeményemet, a Vegetáriánus himnuszt. Utána nyomás a közeli szállodába, ahol kezdődhetett a felmelegítés.

– Idén még van egy úszásod.

– Igen, egy hét múlva, január 31-én úszom Bajánál. Oda is sok szeretettel várok mindenkit!

Comments

comments